Július 23-án az M1 aktuális csatorna műsorában Szűts Zoltán médiakutató arról beszélt, hogy a mobiltelefon-használat veszélyeire leginkább a médiában lehetne felhívni a figyelmet, és mindezt nem lehet elég korán kezdeni, vagyis már az általános iskolában érdemes lenne foglalkozni a témával.

A szakember azért beszélt erről, mert július 20-án egy román sofőr okozott halálos balesetet úgy, hogy vezetés közben a telefonját nézte. Az autóban 4 fiatal ült, a hátul ülő 14 és 18 éves fiúk a helyszínen életüket vesztették.

A fiatalok útjukat végig élőben közvetítették a Facebookon, miközben nagy sebességgel haladtak, holott az útviszonyok miatt a megengedettnél lassabban kellett volna haladniuk.

Az újabb baleset azért is került fókuszba idehaza, mert május 23-án Ceglédbercelnél egy román sofőr buszvezetés közben élő közvetítésbe kezdett a mobiltelefonjával, amely miatt végül 8 utasa és ő maga is életét vesztette.

Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 Híradónak azt mondta: olyan sok közlekedési baleset történt a közösségi oldalak használata miatt, hogy jogosnak tartana egy Európára kiterjedő szabályozást is.

„Ezek az élőzések olyan fokozott veszélyt jelentenek, amely adott esetben európai uniós szintű szabályozást is igényelnének, bár hozzá kell tennem, hogy minden ország jogszabályai tiltják az ilyen jellegű veszélyeztetést, vagy zavarást, de lehetséges, hogy egy speciális tényállás még inkább szükséges lenne” – részletezte a szakjogász.

A szakjogász az M1 Ma Este című műsorában arról is beszélt, hogy a mobiltelefonozást a román KRESZ is bünteti, illetve két büntetőpont kerülhet a jogosítványba, sőt, pénzbírságot is kell azoknak fizetniük, akiket vezetés közben telefonozáson kapnak a rendőrök. A szakértő elmondta: Romániában a közlekedési balesetek gondatlan emberölésnek minősülnek, és egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak a sofőrre.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…