Tudomány
2009. szeptember 23.
Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció 2009
A KTI Zöld Autó Központ szervezésében, a KHEM kezdeményezésével, a KVM együttműködésével, és az NKH támogatásával az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan zajlik a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció 2009, amelynek célja a lakosság, az autósok figyelmének felhívása a környezetvédelemre, a gépkocsi környezetszennyezési állapotára, illetve a megfelelő állapot biztosításához szükséges rendszeres környezetvédelmi felülvizsgálat, a "zöldkártya" fontosságára.
A programban az NKH szakemberei közlekedési rendőrök segítségével négy városban Budapesten, Debrecenben, Győrött és Szegeden, tizenkét mérőautóval, szeptember 21-25. között, naponta változó helyszíneken ellenőrzik a közúti forgalomban résztvevő autók környezetvédelmi állapotát, naponta egy helyszínen távemisszió-mérő készülékkel (RSD-vel) is.

Első fázisban a Közlekedésrendészet előzetes adminisztratív közúti ellenőrzést végez. Az NKH mérő gépkocsija a szisztematikus járműkiválasztás után, az érvényes előírásoknak megfelelően ellenőrzi az autók környezetvédelmi állapotát. Ezen kívül „előszűrés" alapján RSD-vel mérik az előzetesen szennyezőnek tűnő autókat.
Az eredményeket a KTI Zöld Autó Központ szakemberei dolgozzák fel, akik jelenleg is értékelik az adatokat.
A mérésben résztvevő autóvezetők a vizsgálat után jelképes ajándékot kapnak, egy ún. „Fogyasztásszámoló tolóalkulátor-t", és egy, az alkalomra készített keréknyomás-ellenőrző tollat.
A Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció 2009 részletes leírásáról és az egyes napok eredményeiről a KTI Zöld Autó Központ honlapján olvashatnak bővebben!


