Hírek
2009. október 22.
KTI zászló az Északi sarkon
Talán egy kezünkön is meg tudnánk számolni azokat, akik a magyar nemzeti trikolór társaságában jutottak el az Északi sarkra. Egyikük, Dr. Merétei Tamás a KTI zászlaját is magával vitte kalandos útjára. A Járműtechnikai, Környezetvédelmi és Energetikai Tagozat főmunkatársát útjáról, tapasztalatairól és hamarosan sorra kerülő beszámolójáról kérdeztük.
- Egyelőre maradjunk a zászlónál... Ez most már az idők végezetéig a Föld geometriai forgástengelye fölött marad?
- Természetesen nem. A négyezer méter mély jeges tenger felett feszülő jégmező állandó mozgásban van, az időjárás, a különféle tengeráramlatok következtében egy év múlva lehet, hogy Grönland partjainál találnának rá egy úszó jégtáblán. Már ha otthagyhattam volna. Környezetvédelmi okokból ugyanis tilos bármiféle tárgyat elhelyezni a sarkponton. Viszont most az intézet rekvizítumai között egy olyan zászló is szerepel, amelyik „megjárta" az Északi sarkot.
- A zászló dicsősége tehát múlandó, nem úgy a zászlóvivőé. De azért bizonyára voltak még másféle motivációi is ennek a vállalkozásnak.
- Igazából két ok miatt szántam rá magam erre az utazásra. Az egyik a tisztelet annak az osztrák-magyar expedíciónak, amely 1872-ben elindult az Észak-keleti átjáró felkutatására. A céljukat ugyan nem érték el, de két éves kényszerpihenőjük alatt felfedezték az azóta is Ferenc József Földnek nevezett, majdnem 20 ezer négyzetkilométer kiterjedésű szigetcsoportot. A másik ok a kalandvágy. Csak megismételni tudom a legendás hegymászó, Reinhold Messner nevezetes mondatát. Amikor megkérdezték tőle, miért akarja megmászni a Mount Everestet azt válaszolta: „Azért, mert ott van."
- Merre vezetett az út a júliusi sarki nyárban?
- Murmanszk jégmentes kikötőjéből indult a részben Helsinkiből, részben Moszkvából érkező mintegy 80 fős csapat. Négy napig hajóztunk a jégmentes Barents tengeren a Ferenc József Földig, majd elérve a jéghatárt, további öt nap alatt, akkor már jégtáblák között és egybefüggő jégmezőn tettük meg a mintegy 1000 kilométeres utat az Északi sarkig.
- Legalább az útitársak enyhítették a szorongást? Egyáltalán kik vállalkoznak ilyen kalandtúrára?
- Különféle nemzetiségű utasok voltak a hajón, közülük többen fél tucatszor is megjárták már a sarkokat. Egy-két útitárs hiányolta ugyan a „többcsillagos" szolgáltatást, de alapvetően nagyon jó hangulat alakult ki a természettudósokból, világjárókból, profi sarkkutatókból álló csoportban. Egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki elmegy túrázni egy turistákból álló társasággal. Percek alatt megtalálják a közös hangot. A mi érdeklődésünk is egyirányú volt: eljutni a Föld legészakibb pontjára, és megismerni az Arktiszon való élet sajátságait.
- Milyen az élet a jéghatáron túl?
- A sarktól délebbre, a Golf áramlat által érintett területeken viszonylag gazdag az élővilág. Algák, halak, madarak, sarki róka, fóka, rozmár és a tápláléklánc csúcsa - a jeges medve. Az Északi sark közelében viszont már nincs élet. A legborzasztóbb, hogy nálunk azért télen is hallani a madarak hangját. Ott tökéletes a csend. Persze csak akkor, amikor a jégtörő megállt a pólus közvetlen közelében. Mert addig a hajó napi 24 órában, gyakran cikk-cakkban haladt, mivel a gyakorlott személyzet mindig a legvékonyabb jégréteg, a legkisebb ellenállás felé irányította. Közben pedig elképzelhetetlen a jégropogás zaja, meg a hajótest állandó remegése. Majdnem olyan érzés, mintha folyamatosan frontálisan ütköznél az autóddal.
- Milyen az a jégtörő, amely alkalmas ilyen igénybevétel elviselésére?
- A jégtörő hajó teste speciális kialakítású. Alsó úszórésze leginkább egy hatalmas kávés kanálra hasonlít, amely haladás közben rásiklik a jégmezőre és súlyával ránehezedve megrepeszti. Ha összefüggő a jégpáncél, akkor hatalmas rianások keletkeznek, ha kisebb a jégtábla, akkor kettévágja, előre tolja vagy maga alá gyűri, majd halad tovább. Ezért fontos, hogy a feltámaszkodó gerinc nagyon szilárd anyagból készüljön. Általában az orrész alsó része duplafalú, ahonnan meleg levegőt vagy vizet „fújnak" ki a jégre a súrlódás csökkentése érdekében. Csak érdekességként említem, hogy a mi hajónk jéggel érintkező orrészébe 4 centiméter vastag korrózióálló lemezeket építettek. Mi egy atommaghajtású jégtörővel tettük meg az utat, ami azért számít különleges konstrukciónak, mert sokszor évekig nem jut üzemanyaghoz, ezért nukleáris hajtóanyag formájában viszi magával a meghajtáshoz szükséges energiát. Az atomreaktor által fejlesztett gőz mozgatja a gőzturbinát és a turbinához kapcsolt generátorok elektromos árama hajtja a propellereket. A mi jégtörőnk teljesítménye 75 000 lóerő, amely három, egyenként 7 tonnás hajócsavart forgatott. Egy feltöltéssel 4 évig is úton lehet a hajó. Azt is mondhatnánk, hogy a tartózkodási időt nem az „üzemanyag", hanem az emberi tűrőképesség korlátozza. Ezek az egészen különleges járművek csak az északi tengereken üzemelnek. Hűtőrendszerüket 1-2 fokos vízhőmérsékletre méretezték, ezért ha át akarna menni a déli féltekére, akkor a melegebb tengervízben a hűtés, vele együtt az energiatermelő egység is felmondaná a szolgálatot.
- Környezetvédelemmel foglalkozó szakember számára jelentett-e valamilyen új ismeretet a sarki utazás, tapasztalhatóak-e a klímaváltozás sokak által jósolt tendenciái?
- Hajónk sokat megélt orosz kapitánya szerint igen nehéz közvetlenül tetten érni a klímaváltozás hatásait. Ha a különféle meteorológiai hatások következtében nagyon hideg a tél, akkor minden befagy, lejjebb húzódik a jéghatár, ezért nyáron tovább „él" a jégmező. Enyhébb telek esetében viszont északabbra tolódik a határ. Fontos információ, hogy mekkora teljesítmény kell a hajó mozgatásához. A kapitány szerint az utóbbi tíz-húsz évben a menetteljesítmény-igény gyakorlatilag nem változott, de maga is azt vallja, hogy összességében véve a jéghatár valóban visszahúzódni látszik.
- Kemény hideg, köd, szél. Amikor a világ más tájain javában tombolt a júliusi nyár. Megismételnéd ezt három hetes kalandtúrát?
- Igen, de más formában. Az az igazi kaland, amikor márciusban a teljesen befagyott Jeges tengeren kialakított bázisról gyalogosan mégy el az Északi pólusra. Oda-vissza 20-25 nap. Töröm a fejem, hogy még egy ilyenen részt veszek.
- Miről szól majd, és mikor kerül sorra a beszámoló?
- Október végén, november elején tervezem. Rengeteg képet csináltam, elsősorban ezeket szeretném levetíteni. Azután bemutatnám a hajót, a konvojokat. Beszélnék a sarki élővilágról, és bizonyára elmondanám a „lényeget" is. Azt, hogy ha a motiváció és az érdeklődési kör azonos, akkor nem érdekes honnan jön a partner, milyen hosszú az út, végül is mindenkit egyetlen dolog érdekel: kielégíteni az új ismeretek iránti vágyat.
