Hírek
2009. október 29.
"Erős pillérek - javuló közlekedésbiztonság" közlekedésbiztonsági konferencia
2009. október 20-án a Rendőrségi Igazgatási Központban és a tököli repülőtéren közlekedésbiztonsági konferenciát tartott a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a Közlekedéstudományi Intézet szervezésében, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a GRSP Hungary közreműködésével.
A közúti közlekedés biztonsága, ezen belül a közúti balesetek és tragédiák számának visszaszorítása egyike napjaink kiemelt feladatainak. Ezt az üzenetet hordozza az Európai Közúti Biztonsági Charta, amelyhez 2009-ben magyar részről számos szerv, szervezet és intézmény csatlakozott, de ez a gondolat fogalmazódik meg a hatályos Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramban is, amely célkitűzése, hogy 2010-re 30%-kal csökkenjen a közúti balesetben meghalt személyek száma.
A 2008. év jelentős közlekedésbiztonsági eredményei következtében a célok teljesítése elérhető közelségbe került. A sikerhez azonban további határozott intézkedésekre, és beavatkozásokra van szükség, amely az érintett szakterületek eddigieknél is hatékonyabb együttműködését teszi szükségessé.
A fentiek jegyében a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium - a Közlekedéstudományi Intézet, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a GRSP Hungary társszervezésében - 2009. október 20-án „Erős pillérek - javuló közlekedésbiztonság" címmel közlekedésbiztonsági konferenciát rendezett. A konferencia protokoll megnyitójára a Rendőrségi Igazgatási Központban került sor.
A megnyitón felszólalt Hónig Péter, Közlekedési és Hírközlési és Energiaügyi miniszter, Dr. Turi András, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára, Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, Dr. Bencze József, az Országos Rendőr-főkapitányság r. altábornagya, valamint Dr. Ruppert László, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A megnyitót követően az I. szekció résztvevői a helyszínen további előadásokat hallgathattak meg, amelyek a közúti közlekedésbiztonság valamennyi jelentős pillérét érintették. Az előadók között felszólalt Szilágyi Miklós (KHEM), Óberling József r. ezredes (ORFK-OBB), Dr. Holló Péter (KTI), Dr. Lányi Péter (KHEM), Mocsári Tibor (KKK), Goszleth Tibor (MK), Siska Tamás (Együtt Bt.), Dr. Juhász János (KTI), Dr. Bényi Mária (OSZMK), Jámbor István r. alezredes (ORFK), Bérces Ágota (GRSP), valamint Gégény István (ORFK-OBB).
A II. szekció résztvevőit a megnyitó beszédek elhangzása után a tököli repülőtérre szállították, s ott a tehergépjárművek közlekedésbiztonságának témakörével kapcsolatos előadásokon, valamint szakmai bemutatón vehettek részt.
A II. szekció előadói Pausz Ferenc (GRSP), Berta Tamás (KTI), Dr. Kőfalvi Gyula (IdB), Huszár Viktor r. alezredes (ORFK), Nóvák Ferenc (NKH), valamint Köves Szilárd (Monitoring Kft.) volt, aki egyben a szakmai bemutatót is tartotta. A bemutató keretén belül szimulátor segítségével különböző vezetési szituációkat oldhattak meg a résztvevők, valamint aktív szereplői lehettek alapvető vezetéstechnikai feladatok elvégzésének tehergépkocsival és autóbusszal.
LETÖLTHETŐ ANYAGOK
I. szekció
Horváth Zsolt Csaba: Az NKH szerepe a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramban
Óberling József: A közlekedésrendészet lehetőségei napjainkban
Prof. Dr. Holló Péter: Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Dr. Lányi Péter: Az országos közúthálózat legfontosabb biztonsági kérdései
Mocsári Tibor: Útgazdálkodás és hálózatfejlesztés biztonsági kérdései
Siska Tamás: Az elvárások szerepe a közlekedési környezet észlelésében
Dr. Juhász János: A gépjárművezető képzés jelentősége aközúti közlekedésbiztonság szempontjából
Dr. Bényi Mária: A közlekedés legvédtelenebb képviselői - Gondolatok a gyermekbiztonságról
Jámbor István: Az elmúlt időszak legjelentősebb jogszabályváltozásai a közlekedésbiztonság területén
Bérces Ágota: Biztonsági öv programok Magyarországon
Gégény István: A közúti ellenőrzés gyakorlata az Európai Unióban
Török Csaba: A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szolgálata
II. szekció
Berta Tamás: 3,5 tonnát meghaladó nehézgépjárművek személysérüléses baleseteinek elemzése
Érsek István: Hatósági feladatok a járművezető képzésben
Huszár Viktor: A tehergépjárművek ellenőrzésének gyakorlati tapasztalatai
Pausz Ferenc: Tehergépjárműves balesetek - Egy tanulmány tanulságai



