Hírek
2009. november 20.
Vendégünk volt: Petschnig Mária Zita
November 9-én Intézetünk vendége volt Petschnig Mária Zita. Közel egy órás előadásában felvázolta a magyar gazdaság helyzetét, jövőbeli mozgásterét, utána munkatársaink kérdezték a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársát.
„Sokkal jobb a helyzetünk, mint egy évvel ezelőtt" - nyugtatta meg hallgatóságát a neves közgazdász, majd sorra vette az idáig vezető út legfontosabb állomásait: 2008. október 9-től már a mind monetáris, mind reálgazdasági értelemben rendkívül sérülékeny magyar gazdaság számára is fenyegetővé vált a pénzügyi válság. A nemzetközi tőke devizában menekítette ki a pénzeket, aminek következtében megindult a forint drámai leértékelődése. Beomlottak az exportpiacok, a bankok is veszélyhelyzetbe kerültek a túlhitelezésnek köszönhetően. A veszélyeztetettséget fokozta az állam magas eladósodottsága, az államháztartási deficit rendkívül megnehezülő finanszírozása, a cégek, az önkormányzatok, de legfőkébb a lakosság devizában való eladósodottsága. Tetézte a bajt a gazdaság versenyképtelensége, és a stabilizáció ideje alatt legyengült kis- és közepes vállalkozói szektor, ami mellett a külső piacok beomlása miatt a multik hazai lányvállalatai is megrendültek.
„2008 októberében rohantunk az államcsőd felé" - jellemezte a helyzet komolyságát az előadó. Elkerülhetetlenné vált a segítség, amit először elutasított az unió, végül az angol miniszterelnök közbenjárására Brüsszel is megenyhült és csatlakozott az IMF-IBRD hitelcsomagjához. A kapott 20 milliárd eurós mega-hitel megnyugtatta a befektetőket. A nyugalom azonban nem tartott sokáig. A romló nemzetközi előrejelzések újabb bizalmi válságot okoztak, Gyurcsány Ferenc februári kiigazító csomagját pedig keveselte a piac a Reformszövetség anyagainak árnyékában. Csak tetézte a bajt a tavasszal kialakult politikai bizonytalanság: 317 forint közelébe kúszott az euró. A már reálisabb GDP csökkenéssel számoló radikális Bajnai-csomag hozzájárult a bizalom erősödéséhez, ám az igazi stabilitást az áprilisi G 20-as találkozó döntése hozta, amelynek értelmében a Valutaalap megsegítésre szánt forrásait a négyszeresére emelték. Májusban megindult a konszolidáció. A júliusi sikeres eurókötvény-kibocsátás pénzügyi vonalon már megnyugtatta a kedélyeket, miközben kedvező tendenciák mutatkoztak a reál-szférában is, mindenekelőtt a külső egyensúly és az infláció vonatkozásában.
Mi várható? A külpiacokról folyamatosan pozitív előrejelzések érkeznek. Átlagosan 3%-os növekedéssel számol a világgazdaság, amely mögött elsősorban a „kínai motor" áll, de az euró zónában is 1-1,5 %-os növekedést valószínűsítenek. A belgazdaság nagy kérdése, hogy milyen lépéseket tesz majd az új kormány, és mi lesz a külföld reakciója? Nyilvánvalóan kevés a mozgástér és nem kockáztatható a bizalomvesztés. A Pénzügykutató prognózisa szerint jövőre a beruházások vonalán - főként EU forrásokból - kisebb növekedés várható, szerény mértékben bővülhet az export, a háztartások fogyasztása azonban tovább zsugorodik. A munkanélküliek száma még nem csökken, mérséklődik viszont az infláció.
Az előadás után munkatársaink hozzászólásai, kérdései következtek.
Egyikük, az előadás utolsó mondataihoz kapcsolódva, a beruházások várható növekedése és a munkanélküliség stagnálása között vélelmezett ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Vendégünk szerint döntően csak az uniós pénzek mozdulnak meg, és ezeknek az alapvetően infrastrukturális beruházásoknak nincs számottevő hatása a foglalkoztatás növekedésére. Legfőképp azért, mert ma is jelentősek a kapacitás-tartalékok. Ha például megindul az export, akkor nem négy, hanem öt napot foglalkoztatják a dolgozókat, vagyis lesz növekedés, de nem csökken a munkanélküliség.
Nem jelent nagy veszélyt, ha a belső forrásainkról lemondva csak az uniós projektekben bízunk? kérdezte egy kollégánk. Ha rendelkezésre állnak, természetesen egyetlen ország sem mondhat le a belső forrásokról, de ezek hiányában csak külső forrásokból tud megindulni a gazdaság. Többeket nem nyugtatott meg ez az érvelés, hiszen a krízis külföldről indult, a hazai pénzvilág és a gazdaság pedig tehetetlenül sodródott.
Most is külföldi beruházásokra várunk, a magunk erejére nem is számíthatunk? „Saját erőnkből mi nem tudunk kijönni ebből a válságból" - szögezte le Petschnig Mária Zita. Amíg több országnak lehetősége van aszimmetrikus gazdaságpolitikára, és megengedhetik a monetáris és fiskális lazítást - a magyar gazdaságnak nem szabad ebbe az irányba menni. A valutaalapi szerződés eredetileg 2,6 %-os államháztartási deficitet írt elő, a jelenlegi 3,8 % már engedmény. Amikor az előző években 9% volt az államháztartási hiány, „a politika olyan mértékben játszotta el a gazdasági bizalmat", hogy most nem engedhetjük meg magunknak az anticiklikus gazdaságpolitikát. De ha nem ez lenne a helyzet, akkor sem lenne elegendő a belső piac. Az exportnak olyan nagy a súlya a magyar gazdaságban, hogy ha a külső kereslet nem lódul meg, akkor a belső piac önmagában nem képes megoldani a gazdaság problémáját. Nem beszélve arról, hogy az ilyen felzárkózó országoknál az a helyes, ha ésszerűen külső forrásokat is igénybe tud venni. Rá is szorulunk erre a külső finanszírozásra, mert a háztartások nettó megtakarítása nem elégséges a gazdaság növekedés finanszírozására.
Belső tartalékkal kapcsolatos kérdés volt az is, hogy van-e akkora tartalék az egészségügyben, az oktatásban, ami növelhetné a következő kormány mozgásterét? Az előadó szerint a jelenlegi rendszerből nem lehet pénzt kivenni, erre csak egy gyökeres átalakítás után kerülhetne sor. Példák sora bizonyítja, hogy hasonló helyzetekben a kormányzatok jelentős összegeket fordítottak a kutatásokra, az innovációra. „Talán a magyar 'szürke állományra' is lehetne hosszú távon alapozni" - vetette fel egyik kollégánk. „Azt gondolom, hogy nem" - hangzott a meglepő, ugyanakkor nagyon is elgondolkodtató válasz. „És nem azért, mert nem lenne feltétlenül hasznos. Az elmúlt években hihetetlen mennyiségű pénzt öltek például a felsőoktatásba. Az eredmény azonban nagyon is kétséges, hiszen többnyire nem piacképes a ma megszerezhető tudás". Más szerkezetre volna szükség, és azt kellene megfelelően finanszírozni.
Egy az EU védelmi képességének növelését forszírozó megjegyzésre reagálva az európai egészségügybe történő befektetések fontosságát hangsúlyozta előadónk, mondván: „Európa elöregszik, megbetegszik és akkor ki fog itt innoválni?"
„Megszorító csomagjaik vagy az általános regionális tendenciák erősítették meg a szomszédos országok nemzeti valutáit?" - hangzott a következő kérdés. Petschnig Mária Zita utalt az előadásában is elhangzottakra, miszerint a G 20 találkozó után általában megnőtt a bizalom a feltörekvő országokkal szemben, ami feltétlenül kedvezően hatott a nemzeti valutákra. Csakhogy a magyar gazdaság sajátos „előélete" miatt hazai viszonyainkat nem lehet összehasonlítani például a lengyelekével. „Ha mi lépést tudunk tartani a többiekkel, az már nagyon nagy eredmény" - lepte meg nem túl lelkesítő szavaival hallgatóságát a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa. Egyik közgazdász kolléganőnk hozta szóba, hogy miért csak egyetlen, az állam eladósodásának mutatója alapján ítélik meg az ország helyzetét? Ezeket a mesterségesen kialakított kategóriákat vendégünk sem tartja életszerűeknek. Elmondása szerint már a válság kitörése előtt is sokan firtatták a maastrichti mutatók jogosságát. A jövőben várhatóan újra fel fognak merülni ezek a kérdések, és esetleg más mutatók alkalmasságát is megvizsgálhatják. Például a külső finanszírozás mutatóját.
Számos kérdés kapcsolódott az euróhoz. Előny vagy hátrány a csatlakozás, és egyáltalán mekkora lenne egy reális forint-euro árfolyam? Vendégünk egyértelmű előnyként értékelte a belépést az euro-zónába, ami az árfolyam-ingadozás, mint kockázati tényező kiiktatását jelentené. A hátrány viszont lokális, mert nincs olyan árfolyam, ami a gazdaság valamennyi szereplője számára megfelelő. Egyébként a piac kb. 265 Ft körüli árfolyamot tartana ma ideálisnak, de csak valamikor 2014 körül. „Jelenleg haszonélvezők vagy befizetők vagyunk az unióban?" A válaszból megtudtuk, hogy a jelenlegi költségvetési periódusban többet kapunk az uniótól mint amennyit befizetünk. Ez a mostani hét éves periódus, ami még 2-3 évvel meghosszabbítható a források igénybevétele szempontjából, „aranykor" lehet a gazdaság számára. A következő időszak már nem lesz ilyen kedvező, de valószínű, hogy még mindig nettó forrásfelvevők leszünk.
Egy Szlovákiával kapcsolatos kérdésre válaszolva hangzott el, hogy északi szomszédunk már az euró-zónához történt csatlakozást megelőzően megfogta az állami folyamatokat. Egészségügyi reformot hajtottak végre, félretették a szélsőséges politikai ellentéteket, összefogtak és bizalmat keltettek. Ezt mind vállalták a belépéssel. „Mi viszont tologattuk a belépést, miközben maguk a folyamatok sem a belépés irányába haladtak".
Többen is szóba hozták Kína egyre inkább meghatározó szerepét a világgazdaságban. Petschnig Mária Zita szerint a kínai gazdaság növekvő jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a jüan elfogadása is napirenden van a nemzetközi pénzvilágban. A szerepcsere felgyorsult. Kína előretörését 2015-re prognosztizálták, a válság viszont jelentősen lerövidítette az utolérési folyamatot. Szóba került Soros György válsággal kapcsolatos, egyik nemrégiben elhangzott előadása. A bankár szerint még messze nincs vége a megpróbáltatásoknak, mert a világ gazdasága nem volt hajlandó tudomásul venni a 2008 őszi események keletkezésének igazi okait. Vendégünk is fontosnak tartja a világméretű válság tanulságainak leszűrését: a döntéshozóknak másképpen kell gondolkodniuk a gazdaságról, a növekedésről. „Csak attól tartok, hogy továbbra is mindenki a növekedés hajszolásában érdekelt, vagyis újabb és újabb buborékok keletkeznek a gazdaságban, amelyek azután ki is pukkannak. Így élünk, válságról-válságra". A növekedés túlhajszolását nehezményezte az a munkatársunk is, aki a Föld nyersanyagkészletei, energiaforrásai felélésének veszélyéről beszélt:
„Nem lehetséges, hogy valami mást tűzzünk a zászlóra? Nem kellene visszavenni ebből a tempóból, és valamilyen új irányt választani?" - vetette fel. A Pénzügykutató főmunkatársa egyetértett a mennyiségi szemlélet tarthatatlanságával. Helyette inkább egy differenciált minőségi szemléletre volna szüksége a világnak, a fenntartható fejlődést kellene megcélozni.
A hitelekkel kapcsolatban merült fel: Létezik-e már az az eszközrendszer, amelyik megakadályozhatja a válsághelyzet újbóli megismétlődését? A válasz kitért a szabályzók világszerte tapasztalható megregulázására, megtudtuk, hogy a G 20-ak döntései között is szerepel a bankfelügyeletek szigorítása. A Magyar Nemzeti Bank is előállt egy javaslattal, hogy milyen körülmények között és hogyan lehet hitelt nyújtani. Tény, hogy napjainkban sokkal óvatosabb a hitelezés. „De nincs kizárva, hogy újabb buborékok keletkezhetnek, mivel a bankok és a különféle pénzalapok újabb és újabb akciókkal állhatnak elő". Nem túl vigasztaló. „Ez a marketingesek győzelme a racionalitás fölött" - jegyezte meg egyik munkatársunk.
„Kinek a felelőssége -firtatta a következő kérdés - ha egy hitelfelvételi hagyományokkal nem rendelkező országban túlságosan vonzóvá lehet tenni a hiteleket anélkül, hogy a lehetséges következményekre valaki is ráirányítaná a figyelmet?" Vendégünk szerint a bankok és marketing közös felelősségéről lehet beszélni, ám az igazi problémát abban látja, amiért devizában és nem forintban történt az eladósodás, ez pedig a fiskális és a monetáris politika felelősségének kérdése.
A bankrendszer alapvetően a maximális nyereség elérésében, míg az állam polgárai méltóságának megtartásában is érdekelt. „Mit tehet a kormányzat, hogy a gazdaság egészséges pályára álljon?" Petschnig Mária Zita szerint legfontosabb a bizalom megtartása mind a belföldi, mind pedig a külföldi tőkével szemben. Meg kell erősíteni az ország versenyképességét, és vissza kell venni azokból a szociális ígéretekből, amelyek a túlfinanszírozást kiváltják. Átalakításra szorul az oktatás és a tudományos kutatás rendszere, a honvédelem, az önkormányzatok és az egészségügy. Sok feladat van, de a gazdaság szempontjából várhatóan jobb idők következnek ahhoz képest, mint amikor ég a ház, és menteni kell, ami menthető.
Közgazdasági kérdésekben kevésbé jártas kollégánk megkérdezte, mikor volt olyan időszak az elmúlt években, amikor elviselhetőbb mértékű volt az államháztartás eladósodása? „Eltekintve attól, hogy a KSH különböző módon számolja a 2000 előtti és utáni GDP sorok alakulását, megállapítható, hogy a korábban igen magas, a bruttó hazai termékhez képest 85% körüli államadósság 1996 körül elkezdett csökkenni, és 2001-re elérte az 53%-ot" - válaszolt Petschnig Mária Zita. Innen indult azután az újabb növekedés. Vagyis létezhet olyan gazdasági szcenárió, amikor csökkenthető a hiány. Két feltételnek kell teljesülnie. Az egyik, hogy a folyó deficit alacsony legyen, az elsődleges, kamatmentes hiány ne növekedjen, hanem csökkenjen. A másik pedig a folyamatos gazdasági növekedés.
Fiatal kolléganőnk tette fel az alighanem mindnyájunkhoz közel álló kérdést: Magyarország egyik vezető közgazdásza, nem mellesleg két gyermek édesanyja, milyen tanácsokkal látná el a most induló pályakezdőket? „Folyamatos, rugalmas alkalmazkodás mindig, mindenhez. Ha egy dolog nem megy, akkor próbálkozni kell valami mással. És a legfontosabb: tartalékot kell képezni a tudásban és az egészségben".
Köszönjük az érdekes előadást és a tartalmas beszélgetést!
