Archív hírek
2010. március 16.
Elismerések a KTI éves ünnepi rendezvényén
A Közlekedéstudományi Intézet 2010. március 11-én tartotta az éves hagyományos ünnepi rendezvényét, amelyen átadásra kerültek a KTI-ben kiemelkedő tevékenységet végző munkatársak elismerései.
Dr. Ruppert László a KTI ügyvezető igazgatója és Tímár András, a Közlekedési, Hírközlési és Energetikai Minisztérium Társasági és Intézményi Felügyeleti Főosztályának vezetője adta át az idei intézeti elismeréseket.
A díjazottak: Pénzes László, Kiss Ágnes Orsolya, Czár Lászlóné, Bagoly Györgyné és Ács Balázs
A „KTI örökös tagja" megtisztelő címet Dr. Gál Tibor, tudományos főmunkatárs, a Járműtechnikai, Környezetvédelmi és Energetikai Tagozat munkatársa kapta.
Dr. Gál Tibor 1953 óta dolgozik intézetünknél. Szakmai és vezetői munkája meghatározó és kiemelkedő szerepet játszott a korszerű diagnosztikai eljárások és technológiák kidolgozásában és alkalmazásba vételében a hazai gépjármű közlekedés területén.
Több mint fél évszázados szakmai és vezetői tevékenységével jelentősen járult hozzá Intézetünk tudományos hírnevének kialakításához. Példamutató szakmaszeretete és elért eredményei a fiatal generáció számára követendő példát jelent.
Dr. Gál Tibor betegsége miatt sajnos személyesen nem tudta átvenni a díjat. Jobbulást kívánunk neki!
Az „Év kutatója" szakmai elismerő címet Pénzes László vehette át, aki 2007 óta dolgozik a Járműtechnikai, Környezetvédelmi és Energetikai Tagozaton tudományos munkatársként, majd a tagozat szakmai tagozódása eredményeként a Járműtechnikai Tudásközpont vezetőjeként.
Rendszeresen publikál, előadásokat tart szakmai fórumokon. Különös gonddal támogatja, segíti a szakterületén tevékenykedő fiatal kutatókat, szakmai gondossággal közelíti és segíti fiatal kollégái problémáinak megoldását.
Nemzetközi vonatkozásban a Klímaváltozási Munkabizottság által 2009-ben létrehozott WG4 munkacsoport magyar delegáltjaként vesz részt rendszeresen a személygépkocsik CO2 kibocsátását korlátozó rendelettervezet kidolgozásában.
A „Közlekedéstudományi Intézetért" emlékérmet kapott:
Ács Balázs, a Közép-magyarországi Regionális Közlekedésszervezési Iroda vezetője, tudományos munkatárs. Olyan integrált vasúti és autóbusz menetrendi rendszerek bevezetését érte el, melyek jelentősen javították a közlekedési rendszer hatékonyságát.
Munkája messze túlmutat a Közép-magyarországi régión. Ő fogja össze, rendszerezi az RKI-hálózat autóbuszos témájú feladatait. Számos olyan munkába vesz részt, amelyek országos szintű jártasságot, és az utazási szokások átfogó ismeretét követelik meg.
Bagoly Zoltánné, aki 1968-óta dolgozik folyamatosan a KTI-ben, illetve jogelődjeiben. A munkával töltött 42 év alatt osztály-, iroda-, tagozat-, tudományos igazgatói területek adminisztrátori területén egyaránt kiválóan végezte feladatát.
Czár Lászlóné, aki 1996 óta dolgozik az Intézetnél számviteli vezető munkakörben.
Munkája során többször bizonyította, hogy értékes tagja az Intézetnek. Munkáját lelkiismeretesen, pontosan, aktívan, kezdeményezően és a változó előírások ismeretének megfelelően végzi, a közvetlen munkatársakkal és a többi tagozat munkatársaival kialakított jó kapcsolat fenntartása mellett.
Kiss Ágnes Orsolya tudományos segédmunkatárs 2007 óta dolgozik Intézetünkben a Közlekedéspolitikai és -gazdasági Tagozaton.
Belépése óta több kutatási témában vett részt eredményesen, amivel fiatal kora ellenére széleskörű szakismeretet szerzett az önálló kutatási munkavégzéshez.
Az elmúlt évi főbb kutatási témákból kiemelhető a 2010-ben záruló „ERTRAC Hungary nemzeti közúti közlekedési platform" címen elnyert támogatási pályázat magas szintű koordináló és szakmai munkája, továbbá a Révközlekedési Szaktanfolyam szervezése.
Minden kollégánk kitüntetéséhez szívből gratulálunk!


