Archív hírek
2010. november 22.
A WANDA-projekt ismét Budapesten
November 18-án a Közlekedéstudományi Intézetben került sor a dunai hajókon keletkező hulladékok kezelésével foglalkozó nemzetközi projekt, a WANDA (WAste Management for Inland Navigation on the DAnube) újabb munkatalálkozójára.
A WANDA-projekt résztvevői
A Széchenyi István tárgyalóban négy ország (Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Románia) képviselői gyűltek össze, hogy megvitassák a hulladékkezelés kialakításra váró finanszírozási modelljének a kereteit. A programban a munkacsomag áttekintése után az egyes országok hulladékkezelési gyakorlatának, illetve a finanszírozási modell jogszabályi hátterének az ismertetése következett, a nap második felében pedig a szakemberek megvitatták a modell létrehozásának elvi kereteit és az ezzel kapcsolatos jövőbeli feladatokat.
Az ülés levezető elnöke, Albert Gábor tagozatvezető mellett a Közlekedéstudományi Intézetet a projektben részt vevő Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat munkatársai, dr. Berényi János tudományos tanácsadó, dr. Radóczy Ákos tudományos munkatárs és Munkácsy András tudományos segédmunkatárs képviselte. A KTI „régi-új" projektcsapata először látta vendégül a WANDA-partnerszervezeteket, lévén dr. Berényi János 2010 októberében vette át a projektvezetői feladatokat a nyugdíjba vonuló dr. Pál Ernő tudományos főmunkatárstól.
A projekt részletei ezen a linken vagy a www.wandaproject.eu honlapon érhetők el.


