Hírek
2012. március 19.
Lezárul a WANDA-projekt
A dunai hajóhulladék-kezelés összehangolásával foglalkozó WANDA-projekt 2012. március 31-én befejeződik, ezért az osztrák vezetőpartner, a via donau nagyszabású zárókonferenciát szervezett a Bécsi Egyetemen. A KTI április 10-én magyar nyelvű záró témakollégiumot rendez.
A kilenc Duna menti szervezet által kezdeményezett, az Európai Unió Délkelet-európai Nemzetek Közötti Együttműködési Programja (SEE) által társfinanszírozott projekt számos korábban nem tárgyalt kérdést vizsgált. A március 7-i bécsi zárókonferencián különös figyelmet kapott a dunai hajókon keletkező hulladékok kezelésének nemzetközi keretkoncepciója - ennek elkészítéséért a KTI felelt -, a hajóhulladék-gyűjtés finanszírozási modellje, valamint a WANDA kísérleti alkalmazásai. Utóbbi fontos állomása volt, amikor 2011 tavaszán megnyílt az állami beruházásként korábban megépült zöld terminál a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőben, ahol a WANDA finanszírozásával a hajósok nyáron és ősszel tizenegy héten át ingyen adhatták le a hulladékaikat.
A zárókonferencia rangját elsősorban a projekt nemzetközi megfigyelői és az európai szervezetek képviselői emelték - előadást tartott, illetve részt vett a panelbeszélgetésben:
- Olivier Baudelet, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága (DG REGIO) munkatársa,
- Roberta Calcina, az EU SEE közös szakmai titkárság (JTS) programigazgatója,
- Philip Weller, a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság főtitkára,
- Ivana Kunc, a Duna Bizottság környezetvédelmi tanácsosa,
- Željko Milković, a Nemzetközi Száva-medence Bizottság hajózási főtitkárhelyettese,
- Hans van der Werf, a Rajnai Hajózás Központi Bizottsága főtitkárhelyettese, illetve
- Reinhard Vorderwinkler, az osztrák közlekedési minisztérium (BmVIT) osztályvezetője.
Mindannyian egyetértettek, hogy a WANDA megállapításaira épülő, a dunai hajóhulladék-kezelés nemzetközi jogi harmonizációját középpontba állító projekt, a CO-WANDA ("COnvention for WAste management for inland Navigation on the Danube") támogatásra érdemes kezdeményezés. Ezt a projekttervet a WANDA konzorciuma két új partnerrel bővülve az EU SEE Program 4. társfinanszírozási pályázati kiírásában nyújtotta be 2011 végén, az eredményhirdetés 2012 közepén várható.
A WANDA-projektben két magyarországi szervezet vett részt: a KTI-n kívül a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE), amely a projekt során a folyami információs szolgáltatások (RIS) továbbfejlesztéséről és hajóhulladék-kezelési alkalmazhatóságáról készített megvalósíthatósági tanulmányt.
A KTI a hazai szakemberek számára Hajóhulladék-kezelés - közös feladatok címmel 2012. április 10-én 13 órától záró témakollégiumot szervez, amelynek során az eredmények ismertetése mellett lehetőség lesz a hazai feladatok megvitatására is.
További információért, kérjük, keresse fel a projekt honlapját: www.wandaproject.eu



