Archív hírek
2007. március 02.
Fából faragott sárközi címerek kiállítása a KTI-ben
Budapesten a Közlekedéstudományi Intézetben mutatkozik be először a Tolna megyéből, Szekszárd melletti Decsről érkezett Sipos Norbert fafaragó, akinek sárközi címereket bemutató kiállítása 2007. március 1-jétől látható a Közlekedéstudományi Intézet Kht. éttermében.
Az alkotóról:
Sipos Norbert tizenkét éve foglalkozik fafaragással. Nagy hatással voltak rá Goda László Ferenc fafaragó "A magyar királyság (1867-1918) fából faragott vármegye címerei" alkotásai. Ennek nyomán született meg a "Sárközi címerek" sorozata, amelynek keretében eddig 7 település - Decs, Őcsény, Szekszárd, Sárpilis, Alsónyék, Báta és Pörböly - címerét készítette el. A kiállításon emellett látható még néhány más témájú fafaragása is.
A megnyitóról:
A kiállítás megnyitóján köszöntőjében dr. Ruppert László, a KTI ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elmúlt hozzávetőleg másfél évben a Budai Képzőművész Egyesület alkotóinak munkáiban gyönyörködhettek az Intézetbe ellátogatott vendégek és munkatársak. Örömének adott hangot, hogy Sipos Norbert fafaragó kiállításával egy fiatal alkotónak biztosít bemutatkozási lehetőséget a KTI.
A kiállítást Decsi Kiss János (értékteremtő, értékmentő) újságíró, képzőművész nyitotta meg, aki a szálkai Ifjúsági Alkotóház és Művésztelep megalapítója, valamint családjával együtt működtetője is.Szemléletesen beszélt a sárközi tájegység természeti, kulturális és népi értékeiről.Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatal fafaragó munkásságának kiteljesedéséhez elengedhetetlen a folyamatos tanulás, elmélyülés, a népi jelképrendszer tanulmányozása, az alkotói alázat. Kiemelte, hogy a szakma mestereitől ellesett fogások elsajátítása pedig hosszú évek kitartó munkája árán érhető csak el. Ahogy az ismert népdal sorai is mondják: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni".
A megnyitóbeszédet követően a tárnoki Bara zenekar fiatal tagjai - Páll Éva hegedűs, Páll Balázs bőgős és Papp Endre brácsás - játszottak decsi verbunkot, sárközi - bogyiszlói népzenét és mezőföldi dallamokat.
Finom pogácsa és ízletes vörösbor társaságában kellemes hangulatú beszélgetések zárták a megnyitót.
A kiállítás megtekinthető 2007. április 12-ig hétköznapokon 9.00- 15.00 óráig a IV. emeleten az Étterem és Kiállítótérben.



