Archív hírek
2007. március 16.
Évértékelés, elismerések...
Immár hagyománnyá vált a Közlekedéstudományi Intézet életében a március 15-éhez kötődő ünnepség, amely ez évben 2007. március 13-án került megrendezésre.
A rendezvény napján már mindannyian izgalommal vártuk az ünnepséget. A helyszínre érkezéskor látható volt, különleges napnak nézünk elébe. Meghatottság, vidámság, boldog pillanatok, baráti hangulat és végre minden munkatárs egy helyen, együtt.
A műsor Mocskonyi Gergely előadóművész szavalatával kezdődött, akitől Illyés Gyula: Haza a magasban című versét hallhattuk.
"2007-et írunk. Az összetartozás napja ez a mai. Nemzeti, munkahelyi, szakmai, emberi."- kezdte köszöntőjét Garda Zsolt Béla a Marketing és Pályázati Iroda irodavezetője. Majd a saját írásából idézett gondolatok után a Danubia Szimfonikus Zenekar és a Marcato együttes zenei összeállítását hallhattuk.
Dr. Ruppert László ügyvezető igazgató köszöntőjében külön üdvözölte, majd bemutatta a Regionális Közlekedésszervezési Irodák kiválasztott vezetőit. A hagyományos évértékelő gondolatai után elérkezett a pillanat az ez évi KTI kitüntetések kiosztására. Az elismeréseket dr. Ruppert László ügyvezető igazgató és dr. Prileszky István a Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszékének vezetője adták át.
Az Év kutatója címet Tóth Árpád a Közlekedéspolitikai és -gazdasági Tagozat tudományos főmunkatársa kapta, aki eredményes kutatásaival folyamatosan segíti mind a KTI, mind a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium munkáját.
Dr. Merétei Tamás tudományos főmunkatárs Közlekedéstudományi Intézetért Emlékérmet kapott. A Járműtechnikai Környezetvédelmi és Energetikai Tagozat kiemelkedő munkatársa az Intézetnél töltött közel negyven éves fejlesztő kutatása során számos alkalommal öregbítette Magyarország nemzetközi hírnevét külföldi kutatóintézetekben is. Dr. Merétei Tamás még 2002. augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is.
Hosszú időt töltött az Intézetnél Nyeste Gáborné bérszámfejtő is, aki szintén a Közlekedéstudományi Intézetért Emlékérmet vehette át eddigi kiemelkedő munkájáért. A Gazdálkodási és Humánpolitikai Iroda munkatársa hozzáállásával is többször bizonyította rátermettségét és szakértelmét.
Szele András tudományos munkatárs 2003 óta dolgozik az Intézetnél, de aktív munkájával, javaslataival kiérdemelte a Közlekedéstudományi Intézetért Emlékérmet. A Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat munkatársa eredményeinek publikálásával erősíti az Intézet jó hírnevét. 2006. január 24-én Irodalmi díjat is kapott.
Közlekedéstudományi Intézetért Emlékéremmel jutalmazták Török Gábornét a Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési tagozat adminisztrátorát, akinek segítőkészségét közvetlen munkatársain kívül más tagozatok dolgozói is ismerik, így mindenki bizalommal fordul hozzá a tevékenységüket érintő kérdésekben.
1998-ban Baross Gábor-Díjat, majd 2006-ban Jáky József díjat kapott dr. Zsirai István tudományos tanácsadó, akinek munkásságát most a Közlekedéstudományi Intézet örökös tagja címmel is elismerték. A Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat munkatársa pályafutása alatt igen kimagasló szakmai tekintélyt vívott ki magának és az Intézetnek egyaránt.
Az elismerések átadása után ünnepi műsor vette kezdetét. A Danubia Szimfonikus Zenekar és a Marcato együttes zenészeinek Kodály Zoltán: Felszállott a páva című műve után Mocskonyi Gergely előadásában hallhattuk a Mese a furulyáról című népmesét. A nem szokványos mese nem szokványos előadása először mindenkit meglepett, de a végül mosolygó arcok és a szűnni nem akaró taps igazolta nemcsak a mese tanulságát, hanem igazságát is. A műsor végül a Danubia Szimfonikus Zenekar és a Marcato együttes dallamaival zárult.
Az ezt követő fogadás vidám percei legalább egy kis időre feledtetni tudták a mindennapi munka során felmerülő nehézségeket, feszültségeket. Az asztalokat körülülő munkatársak, s egyben baráti társaságok folyamatosan cserélődtek a beszélgetések során. Az ünnepség végén mindenki elégedetten és újabb élményekkel gazdagodva térhetett haza.



