Archív hírek
2007. június 08.
UTH-Pénelopé Projekt a KTI-ben
2007. június 7-én, a Közlekedéstudományi IntézetSzéchenyi István termében került sor a Pénelopé projekt néven közismertté vált, UTH teszthajó fejlesztési eredményeinek, a munka jelenlegi stádiumának bemutatására.
A 2006-ban indult Pénelopé projekt csapata nem kisebb célt tűzött maga elé, mint egy kísérleti, személyszállító hajó kifejlesztését, megépítését és tesztelését. A különleges vízi jármű számos, nemzetközi szabadalom által védett nóvum révén, az ultra vékony úszótestek alkalmazásával (UTH) jelentős sebességi és energiafelhasználási előnyöket mutat fel.
A nemzetközi vonatkozásban is újszerű motoros hajó fejlesztő csapata Subert István, a szabadalmak birtokosa vezetésével grandiózus munkába kezdett. Mindenre kiterjedő elméleti előkészítés, az előtervezési feladatok elvégzése után a numerikus modellezésekre, majd az egyes darabok labor-vizsgálataira került sor. Ezután- még 2006-ban- megépült a hajó távirányítható tesztmodellje. A modell működése bizonyította az elmélet és a kísérletek helyességét. Elkezdődhetett tehát a Pénelopé projekt és az "igazi" hajó megtervezése!
A nem hagyományos jellegű munka pontos és határidőre történő elvégzése érdekében profi csapatot kellett felállítani. Olyan, nyitott gondolkodású, saját területükön jelentős szakembereket és támogatókat kellett az ügy mellé állítani, akik képesek a terv jelentőségét belátni, újdonságait befogadni. A támogatók között tudhatók a Rubik-alapítvány, a GVOP 3.3. K+F pályázati támogatás és már most egy tucatot meghaladó szponzor.
Az eseményen Dr. Ruppert László, a KTI ügyvezető igazgatója- mint házigazda- üdvözölte a megjelenteket, méltatta a Pénelopé projekt jelentőségét. Felhívta a figyelmet, hogy a teszthajó újszerűsége Európa-szerte kiemelkedő. Mind a KTE Személyszállítási Szakosztálya mind a Közlekedéstudományi Intézetnagy jelentőséget tulajdonít a fejlesztésnek, a KTI anyagilag is támogatja azt.
A fejlesztési feladatok java része a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Repülőgépek és Hajók Tanszéke közreműködésével zajlottak.Prof. Dr. Rohács József, tanszékvezető, egyetemi tanár irányításával folyó előkészületek során tisztultak le az elméleti elképzelések gyakorlati alkalmazásának lehetőségei.
A tanszéket a bemutatón Dr. Hadházi Dániel - mint elnök - is képviselte. A tanszék jelentős gyakorlati szerepet vállalt a hajón alkalmazott emelő szárnyak tervezésében. Számos méréssel, kísérletekkel tesztelték a korábban megalkotott elméletet. Erről Hargitai Csaba, a tanszék munkatársa tartott ismertetőt.
Az elméleti előkészítésben fontos szerepet jutott a BME Áramlástan tanszékének. Az általuk végzett kísérletek és méréssorozatok eredményeként számos kérdés tisztázódott a habképzővel elérhető jelentős energia megtakarításról. Erről Dr. Vad János docens, az Áramlástan tanszék munkatársa tartott előadást.
A Pénelopé projekt jelenlegi stádiumában véget értek az alapkísérletek, befejeződött a hajó műszaki tervezése. A minden ízében új feladatokat jelentő hajó alaptest tervezését a BME szakértő irányításával Pompor Gyula hajómérnök végezte. Ismertetőjében teljes képet kaphattunk a műszaki alapoktól a fedélzeti szerelvényekig terjedő kérdésekről.
Jelenleg már a kísérleti hajó gyártásának tényleges előkészítése zajlik. Rendelkezésre áll a helyszín, az eszközök és a feladat megoldására alkalmas szakemberek. A hajó egyedi, palánkos módszerrel, az Easy-Plank rendszer segítségével épül meg. Az ipari mintaoltalommal és márkanévvel védett Easy-Plank palánkrendszer gyártása megkezdődött Egy-két hét és a hajótest első elemei a helyükre kerülnek. A gyártás technológiájáról, a tervezett módszerről és egyéb gyakorlati kérdésekről Juhász Györgytől, a gyártó J-Plast Kft. képviselőjétől hallhattunk átfogó bemutatót.
A programon jelen levő szép számú érdeklődő megbizonyosodhatott afelől, hogy a projectben dolgozó szakemberek milyen hozzáértéssel, energiával dolgoznak azon, hogy a szűk határidő ellenére eredményesen végezhessék el a rájuk bízott, illetve vállalt feladatot. A munka újszerűsége, volumene természetesen egy nagy létszámú, szakértőkből álló csapat összehangolt munkáját teszi elengedhetetlenül szükségessé. A munkában éppúgy részt vesznek formatervezők, hajótervezők, motor szakértők, más kivitelezők, mint marketing szakemberek.
A Pénelopé projekt jó példa arra, hogyan lehet jó szervezéssel egy fontos ügy mellé állítani megfelelő szakembereket, támogatókat egyaránt.
Németh Károly, a projekt sajtóreferense



