Archív hírek
2007. november 05.
Wittrédi József önálló festménykiállítása
2007. novemberében a Közlekedéstudományi Intézet IV. emeleti kiállítóterében Wittrédi József amatőr festőművész, a BUKET (Budai Képzőművészeti Egyesület) alapító tagjának, önálló kiállítása volt látható.
A művész rajzolás, festés iránti vonzalma régi keletű, intenzívebben azonban csak nyugdíjba vonulása után kezdett alkotni. Pécsett született, majd az egyetem elvégzése után okleveles közlekedési mérnökként dolgozott a MÁV-nál, a Közlekedési Minisztériumban, és az Országos Tervhivatalban, diplomataként a Közlekedési Minisztert képviselte külföldön. Az alkotó jelenlegi kiállítására elsősorban azokból a munkáiból válogatott, amelyek ihletője a természet.
Munkáiban valamennyi évszakot megidézi egy-egy utcarészletben, tájképben vagy virágcsendéletben. Az ősz jellemző narancsos-barnás meleg színei éppúgy jelen vannak alkotásaiban, mint a havas balatoni téli táj csikorgó csillogása, a nyáron nyíló pipacsmezők hullámzása, a művész kertjében nyíló lila, fehér orgonák szemet gyönyörködtető játékossága, a bazsarózsák méltósága, és a tavasszal megújuló táj élénkzöldje is.
Munkáiban valamennyi évszakot megidézi egy-egy utcarészletben, tájképben vagy virágcsendéletben. Az ősz jellemző narancsos-barnás meleg színei éppúgy jelen vannak alkotásaiban, mint a havas balatoni téli táj csikorgó csillogása, a nyáron nyíló pipacsmezők hullámzása, a művész kertjében nyíló lila, fehér orgonák szemet gyönyörködtető játékossága, a bazsarózsák méltósága, és a tavasszal megújuló táj élénkzöldje is. A szem és lélek számára egyaránt üdítő hatással vannak Wittrédi József képei. Az alkotásokat szemlélő szívesen elmereng a színekben, a megidézett tájakban. Érdemes megállni egy kicsit, feltöltekezni. A természetet ábrázoló alkotások mellett néhány kép erejéig ízelítőt kaphatunk a művész portré- és aktképeiből is.
Mindenkit szeretettel várunk 2007. november 18-ig, hétköznapokon 9.00- 15.00 óráig a IV. emeleten az Étterem és Kiállítótérben, ahol a festmények megtekinthetőek és megvásárolhatóak. (Közlekedéstudományi Intézet Kht. 1119 Budapest, Thán K. u. 3-5.)
Köszönetet mondunk: Horváth Péter Kornél belsőépítésznek, aki a kiállítást megnyitotta;
A Danubia Szimfonikus Zenekar és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem négy művészének (Surján Katalin-hegedű, Láng András-brácsa, Szilágyi Ágota-cselló, Déri Gábor-gitár) akik Vivaldi D-dúr Concertojának kellemes dallamaival örvendeztettek meg bennünket;
a Bözse mama konyhája Kft.-nek, akik finom falatokkal támogatták a megnyitó utáni összejövetelt.
Sziromi Boglárka



