Archív hírek
2008. március 27.
Elismerések a KTI jubileumi ünnepségén
Az idén 2008. március 13-án tartotta a KTI 70 éves jubileumi és egyben éves hagyományos ünnepi rendezvényét.
Weöres Sándor: „A tudomány és művészet pártfogója" című rövid bölcsességét idézte ünnepi köszöntőjében Garda Zsolt Béla, a Marketing és Pályázati Iroda irodavezetője. Gondolatai után a március 15-i ünnephez kapcsolódó műsorblokk következett. Elsőként Bencze Zsolt kollégánk előadásban hangzott el Juhász Gyula: Március idusára című verse, majd ezt követően a Törekvés Táncegyüttes népviseletbe öltözött lelkes fiataljai táncoltak székely verbunkot, tyukodi táncot és Vizi Adrienn előadásában népdalcsokrot hallhattak a megjelentek. A talpalávalót az Andor Banda szolgáltatta.
A zenés műsort követően dr. Ruppert László, a KTI ügyvezető igazgatója értékelte az elmúlt évet, majd az intézeti elismerések átadása következett.
Az idei évtől a „Közlekedéstudományi Intézet örökös tagja" címet kifejező oklevél mellé emlékplakett is jár. Ez alkalomból átadásra kerültek a plakettek a KTI korábbi örökös tagjainak:
Vásárhelyi Boldizsár (2003)
Flamisch Ottó (2005)
Dr. Zsirai István (2006)
A 2007. évi Közlekedéstudományi Intézet örökös tagja címet Szini Béla, a KTI (illetve jogelődje az ATUKI és KÖTUKI) 1969-1981-es periódusának igazgatója kapta. Ez az időszak az intézet életében a dinamikus fejlődés időszaka volt: a korábban szétszórt kutatóhelyek összevonásra kerülnek, az évtized közepére kiépült az intézet Than Károly utcai központi székháza. Ekkor készültek el a különböző vizsgálati laboratóriumok, üzemi csarnokok, raktárak. Szini Béla vezetése alatt erősödött fel a nemzetközi együttműködés is. A növekvő feladatmennyiség egyrészt a szervezeti struktúra folyamatos változását, másrészt az alkalmazotti létszám növekedését is maga után vonta. 1975-ben a KÖTUKI 540 alkalmazottat regisztrált, de az intézet még az évtized végén is több mint 500 főt foglalkoztatott. Szini Béla vezetői tevékenysége nagyban, mondhatni alapvető mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Közlekedéstudományi Intézet megtarthatja alapításának 70. évfordulóját.
Év kutatója címmel jutalmazták Tóth Lajost, aki a Közlekedéspolitikai és-gazdasági Tagozaton tudományos főmunkatárs. Szakismerete és rátermettsége alapján vezető kutató, jó kommunikációs készsége és újságírói aktivitása révén intézeten kívüli szakmai körökben is ismert a tevékenysége. Kutatásaival jelentősen hozzájárult a járművezető képzés és oktatás témáit érintő hatósági döntések megalapozásához.
Békefi Mihály több évtizede Intézetünk dolgozója, tudományos főmunkatárs, tagozatvezető- helyettes és az intézeti szakszervezeti bizottság elnöke. A Közlekedéstudományi Intézetért emlékérmet színvonalas tudományos munkájával, szakmai tapasztalatával és a közösségi életben betöltött aktivitásával sikerült elnyernie.
Szintén Közlekedéstudományi Intézetért emlékérmet kapott Cseffalvay Mária tudományos munkatárs. A Közlekedésbiztonsági és Forgalomtechnikai Tagozaton dolgozik, és évtizedek óta kiemelkedő szorgalommal és minőségben végzi munkáját. A forgalomszámlálás területén szaktekintélynek számít.
Gyürkei Györgyné tárgyi eszköznyilvántartó és anyagkönyvelő munkatársunk is Közlekedéstudományi Intézetért emlékéremben részesült. A Gazdálkodási és Humánpolitikai Iroda munkatársa az elmúlt években nyújtott teljesítményei alapján méltán vehette át a díjat.
Jóllehet kolléganőnk, Tóthné Temesi Kinga a Nyugat-Dunántúli RKI irodavezetője csak rövid ideje dolgozik a KTI-ben, igen hosszú ideje áll kapcsolatban az intézet különféle szakmai műhelyeivel. 2007. április 1-én lépett be az Intézethez, és mint újonnan felállított üzletág első munkatársa, rendkívül nagy erőfeszítéseket tett a Regionális Közlekedésszervezési Irodák munkafeltételeinek megteremtéséért és az aktív tevékenység beindításáért. kiemelten jól szervezett egysége a KTI-nek. Munkájáért Közlekedéstudományi Intézetért elismerést vehet át. Közlekedéstudományi Intézetért elismerésben részesült Vass Lajos főmunkatárs is. Szakértelmét és tudását a Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési Tagozaton elsősorban a számítástechnikai munkáknál kamatoztatta, a jelenleg is folyó országos forgalomfelvétel kiértékelésében is nagy érdemeket vívott ki.
Minden volt és jelenlegi kollégánk kitüntetéséhez szívből gratulálunk!


