A KTI a Kétkerekű Suli programért kapta meg az elismerést. Az Európai Bizottság öt tagországból összesen hat intézményt díjazott azokért az erőfeszítésekért, amelyeket a közutak biztonságáért tesznek.  A 2006 óta minden évben kiosztott díj célja, hogy támogassa, és jó gyakorlatként bemutassa azokat a kezdeményezéseket, amelyeket a különböző szervezetek tesznek a biztonságosabb közlekedés érdekében.

Az Európai Közúti Biztonsági Charta célja a kezdetektől fogva az volt, hogy inspiráló, előremutató kezdeményezéseket, és jó gyakorlatokat gyűjtsön össze. Violeta Bulc, a bizottság közlekedésért felelős biztosa a brüsszeli rendezvényen kiemelte, hogy a közúti biztonság olyan közös felelősség, amelyért nemzeti, és helyi szinten is folyamatosan dolgozni kell a civil közösségek és az iparági szereplők szoros együttműködésével, hiszen csak így érhető el az, hogy a közlekedés minden résztvevője nagyobb biztonságban lehessen.

A KTI az immár harmadik éve, a közlekedésbiztonsági képzési osztály szervezésében zajló Kétkerekű Suli elnevezésű programjával nevezett a díjra, amelyben a kezdetek óta több mint 17 000 gyerek vehetett részt országszerte. A kezdeményezés célja az, hogy a közlekedésben kerékpárral, mopeddel, vagy motorkerékpárral résztvevő fiatalok képzett instruktorok bevonásával tudhassák meg a lehető legtöbbet a biztonságos közlekedésről, kifejezetten az ilyen eszközökhöz kapcsolódóan. A képzéshez egy tudásszintet és egy attitűdöt vizsgáló teszt is tartozik; ezeket két alkalommal (a programba bekerüléskor, és annak végén) töltik ki a résztvevők, így jól mérhetővé válik a fejlődésük. A díjat a KTI közlekedésbiztonsági kutatóközpontjának munkatársai, Bíró Angelika és Orosz Viktória vették át.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…