Közreműködő partnerként a Közlekedéstudományi Intézet is részt vett a Közlekedő kisokos munkafüzet és tanári segédlet kidolgozásában, amelynek célja, hogy a 4. és 5. osztályos tanulók számára szolgáljon hasznos közlekedési ismeretekkel – a korosztálynak is élvezhető formában.

A közoktatási intézményekből hiányzó KRESZ oktatás egyik oka az, hogy nincs megfelelő háttéranyag, ami alapján a pedagógusok megtarthatnák az ezzel kapcsolatos órákat. Ezt a hiányt hivatott pótolni a most elkészült kiadvány, amelyet kétszázezer 4. és 5. osztályos tanuló kap majd kézhez október-november során. A munkafüzethez készült tansegédlettel a pedagógusok olyan eszközt kapnak, ami jó alapot biztosít a biztonságos, kulturált közlekedés elsajátításához. A munkafüzetet bemutató sajtótájékoztatón Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, a hosszú távú elképzelés természetesen az, hogy a KRESZ oktatás a Nemzeti Alaptantervbe is bekerüljön, azonban addig is, amíg ez megtörténik, a munkafüzet segíthet abban, hogy a gyerekek elsajátítsák a legfontosabb alapismereteket.

A célzott korosztály kiválasztása sem véletlenszerűen történt: Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet munkatársa azzal indokolta a döntést, hogy amíg az óvodások még ötösre vizsgáznának a szükséges tudásszint alapján a közlekedési ismeretekből, addig a középiskolások már csupán kettest tudnának szerezni. Nem ez az egyetlen rossz eredmény, a fiatalok ugyanis nagyon megengedők a gyorshajtással és az ittas vezetéssel kapcsolatosan is.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság megbízásából készült kiadvány létrejöttében a KTI mellett a Bringa akadémia, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Vuelta Sportiroda, a Magyar Kerékpárosklub és az ORFK-OBB is közreműködtek.

A kiadványt ide kattintva is le lehet tölteni.

Tanári kézikönyv letöltése ››

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…