Örökös tag lett Prof. Dr. Habil Holló Péter

A Gellért Szállóban tartotta országos elnökségi ülését 2020. január 29-én a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE).

A rendezvény keretében az elnökség különböző elismeréseket adott át – többek között – munkatársainknak is.

A KTE Örökös tagja címet Prof. Dr. Habil Holló Péter vehette át – dr. Fónagy János elnök megbízásából – Holnapy László elnökségi tagtól.

Bíró Angelika osztályvezető és Hóz Erzsébet tudományos főmunkatárs – kiemelkedő társadalmi munkájáért – a KTE Arany jelvényét kapta, amelyet dr. Tóth János, az egyesület főtitkára adott át.

A KTE Ezüst jelvényével pedig Kelemen Balázs központvezető kiemelkedő társadalmi tevékenységét ismerte el az egyesület elnöksége.

A diplomaterv-pályázaton II. helyezést ért el Strommer Tamás, aki 2019 szeptembere óta az Intézet tudományos segédmunkatársa. „Közforgalmú közlekedési szolgáltatók optimális szubvenciója mikroökonómiai megközelítésben” című diplomatervét 2019 nyarán a BME-n védte meg, konzulensei dr. Hörcher Dániel (BME) és dr. Munkácsy András (KTI) voltak.

A pályájuk elején járó (35 éven aluli) tagok tudományos és szervező tevékenységét elismerő Ifjúsági díjban részesült Németh András vasúti közlekedési szakértő.

Valamennyi kitüntetésben részesült munkatársunknak gratulálunk, és köszönjük, hogy tevékenységükkel hozzájárultak a KTI hírnevének öregbítéséhez!

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…