Sajtóközlemény

Megújuló képzési rendszer a közlekedési ágazat dolgozóinak

A versenyképes és a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel és kompetenciákkal rendelkező munkaerő biztosításának érdekében új képzési rendszer kialakításáról és működtetéséről szóló projektet indít a felnőttképzésért felelős tárca. Az új módszer 3 milliárd forintból valósul meg és 4200 munkavállalót érint.

A közlekedési ágazatban dolgozók szakszerű és egységes képzésének érdekében indult a Közlekedési ágazati képző központ kialakítása elnevezésű projekt (GINOP-6.1.9-18), melyet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal valamint a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. konzorcium keretében valósít meg.

A projekt kiemelt célja, hogy a felnőtt lakosság, különösen az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők minél nagyobb arányban vegyenek részt formális oktatásban és képzésben, egyúttal lehetőségük legyen a munkaerő-piaci szempontból releváns ismeretek, készségek és kompetenciák megszerezésére.

A programban egységes, fenntartható felnőttképzési rendszert dolgoznak ki a közlekedési ágazat munkavállalóinak, melynek eredményeként 4200 érintett felnőtt dolgozó részesül oktatásban és kap az elvégzett és befejezett képzéseinek megfelelő igazolásokat.

 A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 3 milliárd Forint európai uniós támogatásból.

 

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…