A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át a Budapesten megtartott ünnepségen, amelyen a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. hat munkatársa is elismerésben részesült.

„A Közlekedésért Érdemérem” szakmai érmet vett át a közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként:

Hesz Mátyás, a KTI Nonprofit Kft. Mobilitás Kutatóközpontjának vezetője, aki a hálózatba kapcsolt, automatizált és elektromos járművek elterjedésével, közlekedésével foglalkozik. E rendszerek fejlesztéseinek egyik kiemelt motivációja a közlekedésbiztonság növelése, a tragikus balesetek számának csökkentése.

Dr. Malatinszky Sándor, a KTI Nonprofit Kft. Tanúsítási Igazgatóság igazgatóhelyettese. Meghatározó szerepet töltött be abban az előkészítő munkában, amelynek eredményeként az Intézet az EU által elismert vasúti tanúsító szervezet lett.

Miniszteri Elismerő Oklevelet vett át a KTI érdekében végzett példamutató, eredményes tevékenységéért:

Dr. Balogh Edina Anna, a KTI Nonprofit Kft. Közlekedésakusztikai Osztályának tudományos munkatársa, aki közlekedési zajvédelmi vonatkozású feladatokat lát el a közúti, vasúti, valamint a légi közlekedés okozta zajvédelmi problémák kezelésére. Nemzetközi szakmai szervezetek tagjaként rendszeresen képviseli Magyarországot a közlekedési zajvédelem területén.

Garami Gabriella, a KTI Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont Vizsgaszervezési Irodájának vizsgaszervezője. Kiemelt feladatai közé tartozik az iroda ügyfélszolgálatának ellátása, valamint a képzőszervekkel és a vasúttársaságokkal történő folyamatos kapcsolattartás.

Lukács Zoltán, a KTI Nonprofit Kft. Tanúsítási Igazgatóságának tanúsítási szakértőjeként meghatározó szerepe volt az M3 metró járműveinek vizsgálatában, a mérésekkel összefüggő feladatok ellátásában.

Pilinszky Katalin, a KTI Nonprofit Kft. közbeszerzési referense, aki aktív résztvevője többek között a közbeszerzési és beszerzési eljárások szakmai felülvizsgálatának.

A díjazottaknak gratulálunk a KTI valamennyi munkatársa nevében!

A képen (balról jobbra): Hesz Mátyás kutatóközpont vezető, dr. Balogh Edina Anna tudományos munkatárs, dr. Erb Szilvia a KTI Nonprofit Kft. ügyvezetője, dr. Malatinszky Sándor igazgatóhelyettes, Pilinszky Katalin közbeszerzési referens, Lukács Zoltán tanúsítási szakértő
(Fotó: ITM)

„A Közlekedésért Érdemérem” szakmai érem díjazottja, Hesz Mátyás, a KTI Nonprofit Kft. Mobilitás Kutatóközpontjának vezetője és dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter
(Fotó: ITM)

„A Közlekedésért Érdemérem” szakmai érem díjazottja, dr. Malatinszky Sándor, a KTI Nonprofit Kft. Tanúsítási Igazgatóság igazgatóhelyettese és dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter
(Fotó: ITM)

A Miniszteri Elismerő Oklevél díjazottja, dr. Balogh Edina Anna, a KTI Nonprofit Kft. Közlekedésakusztikai Osztályának tudományos munkatársa és dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter
(Fotó: ITM)

A Miniszteri Elismerő Oklevél díjazottja, Garami Gabriella, a KTI Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont Vizsgaszervezési Irodájának vizsgaszervezője és dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter
(Fotó: ITM)

A Miniszteri Elismerő Oklevél díjazottja, Lukács Zoltán, a KTI Nonprofit Kft. Tanúsítási Igazgatóságának tanúsítási szakértője és dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter
(Fotó: ITM)

A Miniszteri Elismerő Oklevél díjazottja, Pilinszky Katalin, a KTI Nonprofit Kft. közbeszerzési referense és dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter
(Fotó: ITM)

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…