KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Budapest, 2019. október 31.

 A vasúttal szemben 2030-ig támasztott elvárások összehangolt megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület.

Dr. Erb Szilvia ügyvezető, KTI Nonprofit Kft. és dr. Homolya Róbert elnök, HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület

A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a HUNGRAIL, mint a hazai vasúti ágazat szakmai, érdekvédelmi szervezet együttműködésének egyik fő célja, hogy közösen dolgozzon a versenyképes vasút megteremtését segítő stratégiai célok megvalósításán: olyan hatékony hálózat kiépítésén, ami átjárható, reagál a társadalmi-gazdasági kihívásokra, innovatív, biztonságos, szolgáltatásközpontú, műszaki-pénzügyi, illetve környezeti szempontból is fenntartható, és amelyen mind a személy-, mind az árufuvarozási szegmensben érdekelt vállalatok jó minőségű, megbízható szolgáltatást képesek nyújtani, mindezt versenyképes árakon.

A két szervezet folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetik a vasút versenyképességének növelését, együttműködésükben pedig vállalják, hogy közösen segítik a vasúti kutatást, illetve az oktatás-képzés teljes körű megújítását és a vasúti alágazat működési környezetéhez való igazítását.

Az együttműködésről szóló dokumentumot dr. Erb Szilvia, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője és dr. Homolya Róbert, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke 2019. október 30-án, a vasúti alágazat meghatározó vállalatainak vezetői jelenlétében, ünnepélyes keretek között írták alá.  Dr. Erb Szilvia a megállapodás aláírásakor úgy fogalmazott: „Remélem, hogy elemzéseinkkel, háttértanulmányainkkal még eredményesebben tudjuk szolgálni a szektor érdekeit, hatékonyan segítve ezzel az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős területének munkáját”. „A KTI Közlekedéstudományi Intézettel való megállapodás megújítása tovább mélyíti a két szervezet közötti együttműködést, egyben erősíti a külső partnereinkkel való kooperációt” – hangsúlyozta dr. Homolya Róbert.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…