Közlekedésfejlesztési projektvezető

A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. Stratégiai, Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága
munkatársat keres közlekedésfejlesztési projektvezető munkakörbe.

A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. jogelődeivel együtt több mint 80 éves múltra tekint vissza, jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztérium egyik kutatóbázisa. Az állami szakirányítás mellett partnerei a köz- és magánszektorból kerülnek ki. Kutatási eredményeinek köszönhetően kiemelkedő helyet foglal el mind Magyarország, mind pedig Európa közlekedéskutatással foglalkozó intézetei között. A KTI küldetése, hogy a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve – az EU közlekedéspolitikai irányelveit követve – folyamatosan fejlődő, biztonságos és versenyképes közlekedési környezetet alakítson ki hazánkban, mindezt az élhető környezet érdekében.

A Stratégiai, Kutatás-Fejlesztési és Innovációs Igazgatóság alapvető feladatai közé az Intézet profiljába illeszkedő operatív és távlati stratégiai döntések szakmai előkészítése, az ezeket megalapozó kutatások megvalósítása tartozik.

Feladatok:

EU és hazai támogatással megvalósuló projektekben, a megrendelői elvárások megfelelő képviselete érdekében, az alábbi tevékenységek ellátása, együttműködve a projektmunkában résztvevő kollégákkal, partnerekkel:

  • Különböző, akár jelentős méretű és összetettségű közlekedésszakmai projektek tervezése, végrehajtásának koordinációja, különös tekintettel a közlekedési stratégiák és koncepciók kidolgozására
  • Feladatok megtervezése, egyeztetése megrendelői és vállalkozói oldalon
  • Egyeztetések vezetése és lebonyolítása
  • Megvalósítás követése, szükséges beavatkozások meghatározása és egyeztetése, képviselete a vállalkozók, a megrendelő, további partnerek felé
  • Megvalósuló eredménytermékek szakmai ellenőrzése, teljesítésigazolásra előkészítése
  • Az irányított projektek saját teljesítési dokumentációjának elkészítése
  • Közbeszerzési eljárások lefolytatásához kapcsolódó projektmenedzsment-feladatok ellátása
  • Projektek szervezésében, előkészítésében és lebonyolításában való egyéb közreműködés

Elvárások:

  • Felsőfokú iskolai végzettség
  • Közlekedésfejlesztési, közekedési stratégia- vagy koncepcióalkotási projektek irányításában szerzett tapasztalat
  • Projektek előkészítésében, végrehajtás támogatásában szerzett gyakorlat (legkevesebb 5 év)
  • Irodai informatikai alkalmazások (MS Office) felhasználói szintű ismerete
  • Angol nyelv tárgyalóképes ismerete
  • Kiváló kapcsolatteremtés és kommunikáció, írásban és szóban egyaránt
  • Erős analitikai készség, magas fokú szervezőkészség
  • Magas munkabírás, önállóság, dinamizmus, rugalmasság
  • B kategóriás jogosítvány

Előnyt jelent:

  • EU támogatással megvalósuló projektek kezelésében szerzett tapasztalat
  • Szakirányú PhD fokozat
  • Az elmúlt 5 évben tapasztalatot szerzett legalább 1 országos vagy regionális kiterjedésű közlekedési rendszer fejlesztésében, tervezésében

Amit nyújtunk:

  • Változatos munkakör és feladatok
  • Támogató munkakörnyezet
  • Kiterjedt szakmai tapasztalatszerzés
  • Tanulási és fejlődési lehetőség
  • Jó csapat

A munkavégzés helye: Budapest XI. kerület, Than Károly u. 3-5.

Jelentkezési határidő:  2024.  május 16.

Jelentkezési módja:

Jelentkezni elektronikus formában az allas@kti.hu e-mail címre megküldött fényképes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel és a jövedelemigény megjelölésével lehetséges.

Az álláshirdetésre való jelentkezésével Ön hozzájárulását adja ahhoz, hogy a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztika Intézet Nonprofit Kft. a személyes adatait kezelje. A személyes adatainak kezelésére vonatkozó információkat a KTI honlapján az Adatkezelés menü pont alatt elérhető Általános Adatkezelési Tájékoztató Munkaerő Toborzásra vonatkozó részében ismerheti meg.