Közszolgáltatási minőségellenőr

A Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóság SLA Főosztály új munkatársat keres Közszolgáltatási minőségellenőr munkakör betöltésére

A Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (KTI) jogelődjeivel együtt több mint 80 éves múltra tekint vissza, jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztérium egyik szakmai háttérszervezete. Az állami szakirányítás mellett partnerei a köz- és magán szektorból kerülnek ki. A KTI küldetése, hogy a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve – az EU közlekedéspolitikai irányelveit követve – folyamatosan fejlődő, biztonságos és versenyképes közlekedési környezetet alakítson ki hazánkban, mindezt az élhető környezet érdekében.

A megfelelőségértékelési szakértő feladata a Tanúsítói szakterület hatáskörébe tartozó értékelési projekteken a kölcsönös átjárhatóságnak, illetve nemzeti szabályoknak való megfelelőség. Csapatunkban a munkájára igényes, kreatív, az élethosszig tartó tanulás mellett elkötelezett szakemberek, pályakezdők és tapasztalt mérnökök egyaránt megtalálják a helyüket. Olyan motivált munkatársat várunk, aki érdeklődik az innovatív megoldások és a vasúti szakma iránt, ambiciózus, nyitott, és képes komplex problémákkal foglalkozni.

Feladatok:

  • A személyszállítási közszolgáltatás keretében üzemeltetett helyközi autóbuszos, vasúti, agglomerációs autóbuszos és vasúti közlekedési járatok szolgáltatásainak minőségellenőrzése.
  • A havi minőségellenőrzések megtervezése kollégákkal együttműködve a közszolgáltatási előírásoknak megfelelően.
  • Az ellenőrzések helyben, illetve utazással történő végzése utas szempontok figyelembevételével.
  • Az ellenőrzések adatainak applikáción keresztül szakrendszerben történő rögzítése, a rögzített adatok visszaellenőrzése.
  • Az ellenőrzések megállapításai alapján intézkedési javaslatok megfogalmazása a minőség fejlesztése érdekében.

Elvárások:

  • Legalább középfokú végzettség.
  • MS Office alkalmazások felhasználói szintű ismerete.
  • Jó kommunikációs és problémamegoldó képesség.
  • Jó konfliktuskezelő képesség.
  • Rugalmasság és alkalmazkodóképesség a változó munkakörülményekhez.
  • Precíz, önálló munkavégzés és együttműködési készség.

Előnyt jelent:

  • Közlekedési vagy közszolgáltatási területen szerzett szakmai tapasztalat.
  • Ellenőrzési, audit vagy minőségellenőrzési tapasztalat.
  • Menetrendi, adatellenőrzési vagy elemzési tapasztalat.
  • Hazai közlekedési rendszerek és infrastruktúra ismerete
  • MS Excel haladó szintű ismerete.
  • „B” kategóriás jogosítvány.

 Amit kínálunk:

  • Teljes munkaidős foglalkoztatás.
  • Határozatlan idejű munkaszerződés.
  • Budapesti, illetve Budapest környéki munkavégzés.
  • Változatos, szakmailag kihívást jelentő feladatok.
  • Szakmai előrehaladás, fejlődési lehetőség.
  • SZÉP kártya.

A munkavégzés helye: 1119, Budapest, Than Károly u. 3-5.

Jelentkezési határidő: 2026. július 24.

Jelentkezési módja:

Jelentkezni elektronikus formában az allas@kti.hu e-mail címre megküldött részletes, fényképes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel és a jövedelemigény megjelölésével lehetséges.

A KTI a foglalkoztatás minden szakaszában elkötelezett az esélyegyenlőség mellett, ezért a kiválasztási folyamat során életkorra, nemre, politikai-, vallási-, vagy etnikai hovatartozásra, vagy bármely más jogilag védett státuszra tekintet nélkül kezeljük a jelentkezéseket.

Az álláshirdetésre való jelentkezésével Ön hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (röviden: KTI) a személyes adatait kezelje. A személyes adatainak kezelésére vonatkozó információkat a KTI honlapján az Adatkezelés menü pont alatt elérhető Általános Adatkezelési Tájékoztató Munkaerő Toborzásra vonatkozó részében ismerheti meg.

„Tisztelt Látogató! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 246/225. (VIII.5.) Kormányrendelet alapján 2026. január 1-jétől az intézet hivatalos elnevezése Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet.”