Menetrendi szakértő

A KTI MAGYAR Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. Közszolgáltatási Igazgatóság Központi Közlekedésszervező Irodája új munkatársat keres Menetrendi szakértő munkakör betöltésére.

Feladatok:

  • A területi közlekedésszervező iroda helyi, járási szintű egyeztetésein képviseli a közforgalmú helyközi közlekedést érintő szervezési, menetrendi elképzeléseket, különös tekintettel a Központi közlekedési régió, illetve a főváros közvetlen agglomerációjának illetékességi területére.
  • Közreműködik a személyszállítási közszolgáltatások megrendelésével kapcsolatos munkafolyamatokban, rövid és középtávú koncepciók elkészítésében.
  • Az éves és évközi menetrendi módosítások előkészítése céljából együttműködik a szolgáltatókkal, véleményezi a szolgáltatói javaslatokat, részletes megoldási javaslatokat dolgoz ki ellátási problémákra, konfliktusokra.
  • Javaslatot tesz a szolgáltatás fejlesztésére, utas igényekhez igazodó változtatásokra, az integrált szolgáltatások megvalósulását segítő intézkedésekre.
  • Szakvéleményt, előterjesztést, felkészítő anyagot állít össze a közforgalmú közlekedés vonatkozásában és ahhoz kapcsolódó ügyekben.
  • Gyűjti, rendszerezi és elemzi a terület népességi, közlekedési szolgáltatási ellátottsági és utasforgalmi adatait, elemzi a szolgáltatóhoz, megrendelőhöz érkező észrevételeket, panaszokat.
  • Vizsgálja és értékeli a szolgáltatói jelentéseket, a teljesítmény- és költség adatokat.
  • Véleményezi a szolgáltatói infrastruktúra és járműfejlesztési koncepciókat, tarifális intézkedéseket, szükség szerint módosító javaslatokat fogalmaz meg hozzájuk.
  • Ellenőrzi a közszolgáltatási személyszállítás minőségét.

Elvárások:

  • Diplomával igazolt felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettség. Elsősorban gazdasági, jogi, műszaki felsőoktatásban szerzett diploma (jogász, közgazdász, közlekedésmérnök, mérnök-közgazdász)
  • Irodai informatikai alkalmazások (MS Office) felhasználói szintű ismerete.
  • Kiváló kapcsolatteremtés és kommunikáció, írásban és szóban egyaránt.
  • Jó stressztűrő és konfliktuskezelő képesség.
  • Magas munkabírás, dinamizmus, rugalmasság.
  • „B” kategóriás jogosítvány.

Előnyt jelent:

  • Középfokú angol nyelvtudás.
  • Közlekedési szakmai gyakorlat.
  • Hazai és Európai uniós közlekedési szabályozási környezet ismerete.
  • Magyarország közlekedési rendszereinek (közforgalmú hálózat és infrastruktúra) magabiztos ismerete.

Amit kínálunk:

  • Határozatlan idejű munkaszerződés.
  • Teljes munkaidős foglalkoztatás.
  • Változatos munkakör és feladatok.
  • Támogató munkakörnyezet.
  • Kiterjedt szakmai tapasztalatszerzés lehetősége.
  • Tanulási és fejlődési lehetőség.

Munkavégzés helye:  1119 Budapest, Than Károly utca 3-5.

Jelentkezési határidő:   2024. június 15. 12:00 óra

Jelentkezés módja:

Jelentkezni elektronikus formában az allas@kti.hu e-mail címre megküldött részletes, fényképes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel és a jövedelemigény megjelölésével, továbbá egy legfeljebb két A4-es oldal terjedelmű, a Központi közlekedési régióra vonatkozó, menetrendszerinti közlekedéssel és integrált szolgáltatásokkal kapcsolatos szakmai álláspontról, a közlekedésszervezéssel és menetrenddel kapcsolatos elképzelésekről szóló összefoglalóval lehetséges.

Az álláshirdetésre való jelentkezésével Ön hozzájárulását adja ahhoz, hogy a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztika Intézet Nonprofit Kft. a személyes adatait kezelje. A személyes adatainak kezelésére vonatkozó információkat a KTI honlapján az Adatkezelés menü pont alatt elérhető Általános Adatkezelési Tájékoztató Munkaerő Toborzásra vonatkozó részében ismerheti meg.