Bemutatkozás
A közúti közlekedés biztonságának fenntartása és növelése a közlekedéspolitika egyik alapvető célja. A közlekedésbiztonsági tevékenység rendkívül összetett, így pl. műszaki (jármű- és úttechnikai), szervezési (forgalomtechnikai), jogi-szabályozási, oktatási, ellenőrzési, egészségügyi, gazdasági, környezetvédelmi kérdés is egyben. Közlekedésbiztonsági szempontból kiemelkedő jelentőségű a közúti közlekedés, hiszen a közlekedési balesetben meghaltak és megsérültek több,mint 90%-a közúton szenved balesetet. A hazai közúti közlekedés “fekete éve” 1990 volt, amikor csaknem 2500 ember vesztette életét értelmetlenül közúti baleset következtében. Azóta jelentős javulást sikerült elérni, 2000-ig csaknem 1200-ra csökkent a közúti baleseti halottak száma. Ebben jelentős szerepet játszott a KTI vezetésével és külső (hazai és mértékadó külföldi) szakértők bevonásával kidolgozott, majd 1993-ban a Kormány által elfogadott Nemzeti Közlekedésbiztonsági Program, mely összehangolt intézkedéseket irányzott elő a közlekedésbiztonsági tevékenység valamennyi területén.