Dr. Flamisch Ottó

1930–2018

Mikor dolgozott a KTI-ben?
1952–2018

Mikor választották örökös tagnak?
2006

„Mindig is makacsul mentem a dolgok után, akadályt nem ismerve igyekeztem a célomat megvalósítani”

Kevesen vannak, akik egyetlen ügynek szentelik egész szakmai munkásságukat. Azokat pedig talán egy kézen meg lehetne számolni, akik egyetlen munkahelyen teszik mindezt, több mint hat évtizeden keresztül. Közéjük tartozik dr. Flamisch Ottó, a Közlekedéstudományi Intézet (és jogelődei) tudományos főmunkatársa, 2006-tól örökös tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense, az Eötvös Loránd-díj, a Baross Gábor-díj, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetettje.

Szombathelyen született 1930. január 6-án. – Mi lesz belőled? – kérdezte a sarki fűszeres. – Gépészmérnök – hangzott a határozott válasz, bár az öt-hat éves szombathelyi kisfiú aligha tudta akkoriban, mit is jelent ez az általa oly sokszor ismételt válasz. De tizenkét évesen már repülőmodelleket épített, később belekóstolt a rádióamatőrök izgalmas életébe is, mígnem a szombathelyi felsőkereskedelmi iskolában érettségiző Flamisch Ottót 1949-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára. 1951-ben az Országos Automobilkísérleti Állomásra került nyári üzemi gyakorlatra, utolsó egyetemi évében pedig már négyórás munkatársként dolgozott a kísérleti állomás féktermében. Azután 1953-ban, a diploma megszerzését követően egyenes út vezetett az éppen akkor nevet váltó Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézetbe (ATUKI). Az elnevezés többször is változott a későbbi évek során, dr. Flamisch Ottó tudományos főmunkatárs azonban (ugyanis 1963-ban egyetemi doktori címet is kapott) élete végéig első és egyetlen munkahelyén tevékenykedett. Csaknem tucatnyi szakkönyve, számos szakcikke, a műszaki egyetemen és számos más szakmai fórumon tartott előadásai, az Intézet könyvtárában őrzött közel száz kutatási jelentése nagyban hozzájárult a gépjármű-állomány műszaki, üzemeltetési színvonalának javításához, a szakemberek magas színvonalú képzéséhez, továbbképzéséhez, a szakmai utánpótlás neveléséhez.

Meghatározó szerepet vállalt a motorvizsgálatok területén, a korszerű motor- és járműdiagnosztikai módszerek és berendezések létrehozásában, a környezetvédelmi ellenőrzések, valamint az energetikai, a gépjárműmotorok füstemissziójával összefüggő vizsgálatok, kutatások eredményeinek széles körű hazai elterjesztésében. Nevéhez fűződik a haszongépjárműves görgős fékpadi fékvizsgálatok kiterjesztése, valamint a teljesítménymérő fékpadok tervezése, gyártása és a vizsgálati módszerek kidolgozása. A KÖTUKI által létrehozott számítógépes fékerőmérési rendszer nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak számított. A személygépjárművek görgős próbapadja, az SZFP is az Intézet szellemi műhelyében készült, komplett, programozott járműdiagnosztikával és új füstölésmérővel. A kutatói kollektíva a gyártásból kikerült és az üzemeltetőknél használt próbapadok manuális vezérlését a világon egyedülálló komplex mérőrendszerré fejlesztette a számítástechnika és a méréstechnika eredményeit felhasználva. Másik nagyon fontos kutatási feladatuk volt a hazai járműállomány korszerű műszaki fenntartási rendszerének kidolgozása. Ennek keretében alakították át a Volán-vállalatok teljes karbantartási rendszerét, valamint a javítási és ápolási feladatokra alkalmasabb „kis szervizek” műveleti folyamatait, szerviztechnológiáit.

A Flamisch-féle zöld Gépjármű-diagnosztika könyv az egész világon új gépjármű-vizsgálati szakágnak lett az alapozó „bibliája”. Hosszú éveken keresztül ebből tanult az üzemeltetési szakma. A sort gazdagította a Kardos Mihállyal közösen írt Autóvillamossági berendezések diagnosztikai vizsgálata című könyve 1974-ben. Nevéhez kapcsolódik a Gépjármű karbantartás korszerű módszerei és készülékei című kiadvány, majd 1976-ban számos korábbi intézeti témajelentésre és tanulmánykötetre alapozva készült el a Gépkocsik, porlasztók, befecskendező szerkezetek című könyve, amelyben a keverékképzés elméleté­ben és gyakorlatában szerzett ismereteit, tapasztalatait osztotta meg a szakemberekkel.

1976-ban Kiváló Újító bronz fokozatot, 1977-ben Kiváló Feltaláló ezüst fokozatot, majd egy évvel később Kiváló Feltaláló arany fokozatot szerzett, és még ebben az évben címzetes egyetemi docens címet adományozott számára az oktatási miniszterhelyettes. 2005 novemberében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Magyar Tudomány Ünnepe és a „100 éves a magyar autógyártás” centenáriumi év záróeseményeként rendezett konferencián a magyar automobilizmus történetében meghatározó szerepet játszó 100 kiemelkedő hazai szakember egyikeként kapta munkásságáért a centenáriumi elismerést.

Dr. Flamisch Ottó – nyugdíjba vonulása után is az Intézet aktív munkatársaként, sokáig a Szakértői Tanácsadó Testület tagjaként – szinte 2018-ban bekövetkezett haláláig jelentős szerepet vállalt a közösségi közlekedési társaságok energiahatékony, környezetkímélő üzemelési feltételeinek kidolgozásában, megvalósításában, megosztva tudását, tapasztalatait fiatalabb kollégáival.

Egy vele készült interjúban hangzott el a kérdés, hogy mit tart a legfontosabb kutatói-vezetői tulajdonságnak. – Egyszerű – hangzott a tömör válasz.– Maximális kíváncsiság, állhatatosság és strapabíró-képesség. Ezek a kutatói munka legfontosabb előfeltételei. Mindig is makacsul mentem a dolgok után, akadályt nem ismerve igyekeztem a célomat megvalósítani. Ha leállsz, félreteszed a munkát, akkor nem vagy korrekt ember. A csapata élén pedig nem több a vezető, mint bármelyik tag, de azt be kell bizonyítania, hogy ér annyit, mint bárki a csoportban. Megismertem, vezettem is nagy létszámú csapatokat, felmértem az emberi erősségeket, gyengeségeket, majd ezekre az adottságokra építve igyekeztem elvégezni a feladatomat. Nagyon fontos dolog a közösség. Gyakran megkeresnek korábbi kollégák, mondják, milyen jó volt együtt dolgozni. Ez nekem felér egy állami kitüntetéssel.

Tóth Lajos