Üdvözöljük a „Kerékpárral 7 határon át 2025" pályázati felületén!

KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. (továbbiakban KTI) a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott, a nem motorizált közlekedés használatának előnyben részesítésére vonatkozó intézkedés végrehajtása érdekében „Kerékpárral 7 határon át” címmel egyedi költségvetési támogatási lehetőséget hirdet – az Építési és Közlekedési Minisztérium által biztosított költségvetési támogatási források terhére – a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros túrák, programok megvalósításához.

A pályázat célja, hogy a programok:

  • Biztosítsanak lehetőséget a határmenti régióban már meglévő kerékpáros útvonalak jobb megismertetésére, ezen kerékpárutak és kerékpározásra alkalmas egyéb utak népszerűsítésére.
  • Segítsék elő a biztonságos kerékpáros közlekedésre nevelést, a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályok tudatosítását és elmélyítését.
  • A túrák folyamán a gyakorlati kerékpár-használati ismeretek szerzését, valamint a csoportos kerékpározás kultúrájának terjedését.
  • Irányuljanak továbbá a települések és határmenti régiók kulturális, történelmi, építészeti és természetvédelmi értékeinek megismerésére.
  • A környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedési mód népszerűsítése, felhívva a figyelmet a klímaváltozásra és levegőszennyezésre.

Kérjük, a pályázat elektronikus benyújtása előtt szíveskedjenek összekészíteni a szükséges dokumentumok elektronikus verzióját, mert egy kitöltéssel tudják benyújtani. Amennyiben a pályázat feltöltése közben a lap elhagyásra kerül, a már feltöltött dokumentumok el fognak veszni. Megszakítás esetén a pályázat újra kitöltető a honlap frissítésével.

A szükséges dokumentumok a pályázathoz a „Dokumentumtár” segítségével tölthetők le, pályázatot elektronikus formában lehet benyújtani a „Pályázat beküldése” opció használatával.

A pályázat elektronikus formában történő benyújtásának határideje 2025. április 30. éjfél.

Az elektronikus beküldés esetében kérjük, hogy hitelesítéssel, azaz minden oldalt (minden melléklet esetében, ha több oldalról van szó) aláírással, valamint a végén szintén aláírással és pecséttel ellátni szíveskedjenek.

Kérem válasszon