Dr. Vörös Attila

Dr. Vörös Attila okl. építőmérnök, gazdasági mérnök, nemzetközi szállítmányozási szakmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár. Építőmérnöki diplomáját a drezdai Friedrich List Közlekedési Egyetemen szerezte, ahol magyar állami ösztöndíjjal folytatta tanulmányait. Ez alapozta meg biztos idegennyelv-tudását is, amelyet később az angollal és a spanyollal bővített.

Hazatérését követően a Betonútépítő Vállalat Bicskei Főépítésvezetőségén dolgozott munkahelyi mérnök beosztásban. Hároméves gyakorlati tapasztalat birtokában tért át a kutatás területére: a Közúti Közlekedési Tudományos Kutatóintézetben (KÖTUKI) kezdett dolgozni tudományos segédmunkatársként 1979-ben. Hatalmas tudásszomja szorgalommal és kitartással párosult, ennek köszönhetően pályája gyorsan ívelt felfelé. Tudományos pályafutása elején az áruszállítási folyamatokat, azok modellezhetőségét kutatta, s vált ennek a területnek elismert szakértőjévé. Egész életútját elmélyült szakmaiság jellemezte, egy-egy kérdésben alapos elemzésekre támaszkodva alakította ki álláspontját, amelyhez következetesen ragaszkodott, akár konfliktusokat is vállalva. A közlekedési problémákat a kezdetektől a társadalmi problémák egy szegmensének tekintette, a megoldásokat is hasonlóképpen, össztársadalmi, összközlekedési szemléletben kereste, annak minden elemét vizsgálva. Fő érdeklődési területe ugyanakkor mindvégig a közúti közlekedés maradt.

Az „Összközlekedési modellrendszer a hálózati teherforgalmak meghatározására” című kandidátusi értekezésének megvédését követően 1991-től az Intézet tudományos tanácsadója lett. 1992-ben bízták meg a Hálózattervezési, Forgalomtechnikai és Forgalombiztonsági Tagozat vezetői feladataival, amelyet 2002-ig látott el.

A vele dolgozó fiatal kutatók sokat tanultak tőle az alaposságról, a tervezési helyszín mindenre kiterjedő ismeretéről, a személyes kapcsolattartás fontosságáról, a csapatmunkáról, a szakmai igényességről, a problémák kreatív, fáradságot nem ismerő leküzdéséről, az analízis és szintézis együttes alkalmazásának hatékonyságáról. Ennek az alaposságnak, kreativitásnak, az új módszerek bátor alkalmazásának számos jelentős projekt köszönhette sikerét. Mélyrehatóan foglalkozott a közúti fejlesztések gazdaságélénkítő hatásaival, a futásteljesítmények differenciált meghatározásának módszertanával, a különböző pályaépítési jellemzők közlekedésbiztonsági hatásaival, városi forgalomszabályozási kérdésekkel, nemkülönben a közlekedési szokásjellemzők meghatározásával. Mindemellett többször is részt vett a közlekedési tervezés alapját jelentő célforgalmi mátrixok létrehozásában a módszertan kidolgozásától az adatfelvételeken keresztül a modellezési feladatokig. Több város közlekedési infrastruktúrája viseli magán a keze nyomát, például Cegléd, Debrecen, Székesfehérvár, Sopron. Nevéhez fűződik a Nyugat- és a Közép-dunántúli régió összközlekedési hálózatfejlesztési terve, valamint a Balatoni régió és a Dél-dunántúli régió közúthálózat-fejlesztési koncepciója és programja is.

Egy idő után már nem elégítette ki a kutatói munka, feladta vezető beosztását és a KTI-ben már csak részmunkaidőt vállalva oktatni kezdett a BME Út- és Vasútépítési Tanszékén, hallgatóinak átadva a friss kutatási eredményeket és tapasztalatokat. Két év után minden erejét az oktatásra fordította, kilépve a KTI-ből. Az egyetemen is jelentős sikereket könyvelhetett el, először docensi, majd címzetes egyetemi tanári kinevezést kapott.

2008-ban a KTI a megüresedett tudományos igazgatói poszt betöltésére pályázatot hirdetett, ami felkeltette érdeklődését, új kihívásokat és lehetőségeket látva benne. A pályázatot megnyerve 2009 tavaszán foglalta el újabb intézeti pozícióját. Új feladatának nagy ambíciókkal látott neki, többrétű, részletesen kidolgozott programmal, ami az Intézet és a dolgozók tudományos színvonalának emelését szolgálták. Ide tartozott a jeles hazai és külföldi szakemberek meghívása, a nagyobb témák széleskörű megvitatását lehetővé tevő konzultációk felelevenítése, a KTI évkönyv színvonalának jelentős emelése, a kutatók, a kutatás helyzetének javítása, a továbbképzés, a különböző jogosultságok megszerzése. Nem rajta múlott, hogy ügyvezetőváltást követően ennek csak egy részét tudta megvalósítani. 2010-ben közel négy hónapig megbízott ügyvezetőként hozzájárult az intézet pénzügyi stabilitásának biztosításához, szakmai hírnevének megőrzéséhez. Tudományos igazgatói feladatainak teljesítése során az Intézet érdekeit szem előtt tartva segítette a vezetése alá tartozó szakterületek szakmai munkáját és eredményes működését. Kiemelt figyelmet fordított a szakmai és nyelvi színvonal folyamatos emelésére, a jelentősebb kutatási eredmények dokumentációit maga ellenőrizte.

A KTI többszöri szervezeti változása során a tudományos igazgatói feladatkör megszűnt, de ő kutatói munkája mellett a Tudományos Tanácsadó Testület elnökeként továbbra is a kutatási feltételek javítására törekedett. Ez a megbízatása akkor járt le, amikor nyugállományba vonulásakor kényszerűségből rövid időre megszakadt a munkaviszonya. A közlekedés nélkül nem tudta az életét elképzelni, ezért más, kutatással szintén foglalkozó cégnél keresett és talált munkát. Erős intézeti kötődését mutatja, hogy alig egy év kihagyás után egészen 2020 közepéig ismét a KTI-ben dolgozott mint részmunkaidős kutató.

A szakmai közéletben pályája kezdetétől intenzíven vesz részt. Kutatási eredményeit, szakmai állásfoglalását számos előadásban és cikkben tette közzé elsősorban hazai, de többször külföldi konferenciákon és folyóiratokban. 1974 óta tagja a Közlekedéstudományi Egyesületnek (KTE), ahol szakcikkeiért többször részesült Irodalmi díjban. A KTI-ben azon kevesek közé tartozott, akik mérnökkamarai tervezési jogosultsággal rendelkeztek. Tagja a Magyar Út- és Vasútügyi Társaságnak (MAÚT) is.

Elhivatott, következetes kutatómunkájáért a szakminisztérium 2003-ban „Közlekedésért” érdeméremmel jutalmazta. A Közlekedéstudományi Intézetben végzett kutatói és kutatásszervezői munkája elismeréseképpen 2016-ban a KTI örökös tagjai közé választották.

A KTI-t ugyanakkor nem csak munkahelynek tekintette. Részt vett a „hőskorban” az intézeti autóbusszal a munkavállalóknak szervezett szlovákiai sítúrákon, ahol a spártai szálláskörülmények még szorosabbra kovácsolták a személyes kapcsolatokat. Ahányszor csak lehetett, igénybe vette az Intézet zánkai nyaralóját, ahol a munkatársak családjai is megismerték egymást, a két hét alatt szinte közösen nevelve gyermekeiket. Ezeket annyira fontosnak érezte, hogy rövid ügyvezetősége alatt is sokat tett azért, hogy a zánkai üdülési körülmények javuljanak, korszerűsödjenek.

Dr. Vörös Attila, ha lehet ilyet mondani, teljes KTI-s életet élt, illetve él ma is, amikor továbbra is aktív szakemberként – noha már nem intézeti dolgozó – elevenen tartja a személyes kapcsolatokat és keresi az együttműködés lehetőségét.

Albert Gábor