Dr. Zsirai István

Dr. Zsirai István az Országos Automobilkísérleti Állomás (a KTI jogelődje) alapításával egy évben, 1938-ban született. Sikeres kutatói életpályát befutó társaival ellentétben nem tudatosan készült a tudomány világába: a Bánki Donát Gépipari Technikumban általános gépipari technikusként végzett 1957-ben, majd a Fővárosi Autótaxi Vállalatnál autószerelőként helyezkedett el. A tudás iránti vágya azonban továbbtanulásra ösztönözte, és mivel a vágyott műszaki területen a munkahelye csak a közlekedési tanulmányokat támogatta, hatéves esti képzés után 1968-ban gépjármű-üzemeltetési szakon közlekedési üzemmérnöki oklevelet szerzett a Műegyetemen (a tanulmányait még az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen kezdte). Közben a vállalat központjában üzemszervezői munkakörbe került, így immár kutatási jellegű feladatokért (többek között adatgyűjtésekért, műszaki elemzésekért) is felelt.

Az Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézetben (ATUKI) dolgozó egyetemi évfolyamtársa ajánlására 1969-ben dr. Hegedűs Ágoston vette fel a forgalomfejlesztéssel foglalkozó szervezeti egységhez tudományos munkatárs beosztásba. Személyszállítással, elsősorban városi és helyközi autóbusz-közlekedéssel kezdett foglalkozni (többek között hálózatfejlesztéssel, tarifaszerkezettel, minősítési rendszerekkel, finanszírozási kérdésekkel, az alapellátás vizsgálatával, utaselégedettséggel), ami végigkísérte kutatói pályafutását. 1978-ban az elővárosi autóbusz-közlekedés fejlesztéséről írt értekezése nyomán műszaki doktorrá avatták. Az immár KÖTUKI néven működő intézetben hamarosan tudományos főmunkatárssá léptették elő, a személyszállítási szakterületen osztályvezető-helyettesi megbízást is kapott.

A kutatómunkát megszakítva 1982 és 1985 között a 22. sz. VOLÁN ezerfős nehézgépszállító üzemegységének az igazgatójaként tevékenykedett. 1985-ben azonban felkérték a KTI Személyközlekedési Osztályának vezetésére, és ekkor végleg visszatért a kutatásba. A Szállítási Folyamatfejlesztési Főosztályvezető, dr. Tóth Lóránt nyugalomba vonulása után főosztályvezetői megbízást kapott, immár az árufuvarozási kutatási feladatokért is felelve. Ezzel összefüggésben, az üzemi tapasztalatait hasznosítva bővítette a szakterületeit: a rendszerváltás időszakában hazai állami (OMFB és minisztériumi) forrásból és német támogatással elindult a logisztikai központokkal kapcsolatos kutatás és oktatás, amelynek hamarosan az élére állt az Intézetben. A feltáruló lehetőségeket kihasználva 1988-tól húsz országban tanulmányozta a korszerű üzemeltetési, szabályozási, finanszírozási kereteket. 1991-ben negyvenfős országos kutatócsoportot szervezett, amely a Dauber német mérnökiroda közreműködésével kidolgozta a logisztikai szolgáltató központok hálózati koncepcióját és a téma magyar nyelvű irodalmát, megismertetve ezáltal a hazai szakmával a korszerű közlekedéslogisztikát. Az együttműködés közvetlen következménye a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének megalakulása. Kutatásai a kombinált szállításra, a Ro-Ro és Ro-La forgalom fejlesztésére, a közúti fuvarozás vasútra terelésére fókuszáltak.

Időközben közreműködött az Intézet szervezetfejlesztésében, amelynek közvetlen előzménye a KTI és a leányvállalat TRANSINNOV egyesülése 1991-ben. A javaslatára ezt követően jöttek létre a főosztályokat (és részben az irodákat) felváltó tagozatok, és ő maga az ekkor megalakuló „TRANSORG” Közlekedésszervezési Fejlesztési Tagozat vezetői feladataira kapott megbízást, ezzel a személyszállítással és árufuvarozással kapcsolatos kutatások teljes spektrumáért felelve. A szakterület személyi és eszközállományának fejlesztésébe kezdett, külön figyelmet szentelve a korszerű számítástechnikai feltételek biztosításának. Ennek az időszaknak a sajátos intézeti jelensége volt a – munkatársa javaslatára életre hívott, néhány évig működő – TRANSORG Fuvartőzsde, amely a rendszerváltás nyomán alakuló piaci körülményeket kihasználva, jutalék fejében összekapcsolta a fuvarokat és az elérhető legolcsóbb fuvarozót.

Saját döntésére 62 éves korában leköszönt vezetői posztjáról (előtte egy évig együtt dolgozott maga választotta utódjával, dr. Berényi Jánossal), de további egy évtizeden át tanácsadóként szolgálta a közben Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési Tagozattá bővült szervezeti egységet. Ekkor ismét inkább személyszállítási témákkal foglalkozott, támogatva az EU-csatlakozásból adódó jogharmonizációs folyamatokat, valamint az országos, megyei és városi szintű hálózat- és szolgáltatásfejlesztési törekvéseket. Pályafutása végén jelentős háttértevékenységet végzett a személyszállítási (2012. évi XLI.) törvény előkészítésében.

Mindeközben példátlanul hosszú ideig, 1993 és 2012 között igazgatósági elnöki posztot töltött be a Kunság Volánnál, néhány évre (1993–1997) a Fővárosi Autótaxi Rt. igazgatóságának is tagja lett. Egész pályafutása alatt aktívan publikált, a logisztikai szolgáltatóközpontok, a kombinált szállítás és az autóbusz-közlekedés változatos témáiban 28 cikke jelent meg szakfolyóiratokban, konferenciákon pedig 51 előadása hangzott el. Több árufuvarozási szakkönyv és a Személyszállítási technológia című középiskolai tankönyv társszerzője. A Közlekedéstudományi Egyesület tevékeny tagjaként a Személyszállítási Szakosztály elnöke és több cikluson át társelnöke volt, társadalmi munkáját az egyesület 2003-ban Jáky József-díjjal, 2013-ban örökös tagsággal ismerte el. A Magyar Logisztikai Egyesület elnökségében is szerepet vállalt, 2003-ban aranyjelvénnyel tüntették ki. Szakmai-tudományos érdemeiért Baross Gábor-díjat (1998) és Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet (2010) kapott. Öt évtizedet felölelő értékes mérnöki tevékenységét a BME 2018-ban aranydiploma adományozásával jutalmazta.

Gyakorlati érzéke és tapasztalata, valamint igényes és mindig újító szándékú tudományos munkája révén párját ritkító tekintélyt szerzett nemcsak magának, hanem szűkebb és tágabb szakmai közösségének, így magának a Közlekedéstudományi Intézetnek is. Elkötelezettsége, kitartása és kiváló tárgyalási stílusa révén sikeresen működött vezetőként is, a „TRANSORG” fogalommá vált a kilencvenes években. Az Intézetben és az Intézetért végzett munkájáért az elsők között, 2006-ban érdemelte ki a KTI örökös tagja elismerést.

Munkácsy András