Szini Béla

1935–2016
Mikor dolgozott a KTI-ben?
1969–1981
Mikor választották örökös tagnak?
2007
„Egy igazi, mai értelemben vett tehetséges menedzser volt, a KTI még napjainkban is sokat köszönhet neki”

Szini Béla okl. gépészmérnök szakmai pályafutása 1958-ban a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) Gyömrői úti főműhelyében indult, ahol fiatal mérnökként rendkívül hamar nagy siker részese lett: főnökeivel, Lassú Gáborral és Rózsa Lászlóval 1960-ban megtervezték és kivitelezték az első csuklós autóbuszt, amely nemcsak magyar, hanem egyben világsikert is jelentett. Az ifjú gépészmérnökre felfigyelt a szakma, és nem telt el néhány esztendő, amikor 1966-ban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium (KPM) közúti közlekedésért felelős miniszterhelyettesi stábjában találjuk, ahol a fő feladata az 1968-ban életbe lépő, a merev tervgazdasági rendszert felváltó Új gazdasági mechanizmus közúti közlekedést érintő tervezési feladatainak szervezése volt.

1969-ben a miniszter az ATUKI (Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézet) igazgatójának nevezte ki, egyben azzal a feladattal megbízva, hogy készítse elő és vezényelje le a két közúti közlekedéssel foglalkozó kutatóintézet, az ATUKI ás az UKI (Útügyi Kutató Intézet) összevonását annak érdekében, hogy az egyre nagyobb fontosságú közúti közlekedésnek legyen egy minden fontos tudományos területre kiterjedő egységes kutatási bázisa. Így 1971-ben megalakult a KÖTUKI, amelynek első igazgatója Szini Béla lett.

Az új intézet a megalakulását követően – a magyar közúti közlekedéssel szinte egy ütemben – látványos fejlődési periódusba került a főtevékenységét jelentő komplex kutatások megvalósításában és egyúttal az eredményes kutatómunkát elősegítő kutatási infrastruktúra megteremtése területén is. Szini Bélának mindkettőben elévülhetetlen érdemei voltak, gyakorlati szakmai és államigazgatási ismereteivel eredményesen tudta segíteni a kutatások és annak megvalósításához elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra anyagi hátterének megteremtését. Rendkívül jól érzékelte a politikai és emberi határokat: hol meddig szabad vagy kell elmenni, hol kell megállni – és ezzel a képességével nagyon sok eredményt ért el az Intézet érdekében. A KÖTUKI új kutatási szerkezete magában foglalta a közúti közlekedés szinte minden szakterületét: a forgalomfejlesztést és közlekedésbiztonságot, az úthálózat-fejlesztést, a közlekedésgazdaságot, a közúti járművek fejlesztését és üzemét, a közúti közlekedés környezeti hatásait és természetesen az ezekhez kapcsolódó technológiai témákat is. Nagyon nagy szerepe volt abban is, hogy az elődintézetek több helyen, szétszórva elhelyezkedő telephelyeit fokozatosan átköltöztette az új, zöldmezős beruházásként megépült Than Károly utcai központi székházba, valamint a telephelyen létesített laboratórium- és csarnoképületekbe. Az úttechnológiai kutatásokat szolgáló tevékenység központja a közeli Temesvár utcai telephelyre került. Az új épületrészek létrehozása mellett a kor műszaki színvonalának megfelelő mérő- és vizsgálóberendezések beszerzése, valamint a számítástechnikai háttér megteremtése is vezetői tevékenysége kiemelkedő eredményének tekinthető. Ezek az infrastrukturális fejlesztések egyben alapot szolgáltattak az ágazati célprogramok eredményes elvégzéséhez, az akkor mintegy ötszáz főt foglalkoztató Intézet egyre nagyobb szerepet játszott a nemzetközi tudományos együttműködésekben is.

Szini Béla egy igazi, mai értelemben vett tehetséges menedzser volt, a KTI még napjainkban is sokat köszönhet neki. 1969–1981 között kifejtett tevékenysége alapvető mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a KÖTUKI valóban – szakmai súlyával és tekintélyével – nem csupán a hazai, hanem nemzetközi mércével mérve is a közlekedéstudomány élvonalba kerülhetett.

Az 1980-as évek új tudománypolitikai irányelveinek megfelelően az újabb igények jobb megvalósítása érdekében a KÖTUKI 1982 elején Közlekedéstudományi Intézetté alakult át, és az új intézmény vezetését nem Szini Bélára bízták. Az ezt követő időszakban szakmai munkáját nyugállományba vonulásáig az autófenntartó iparban végezte, visszatérve arra a szűkebb szakterületre, ahol pályáját anno megkezdte.

Végül meg kell emlékezni röviden a szakember mellett magáról az emberről is. Vidéki kántortanító gyermekeként rendkívül jó zenei tehetséggel volt megáldva, remekül tangóharmonikázott, és éneklésben sem hozott szégyent magára. Állítólag a csuklós autóbusz összekötőtagjánál alkalmazott harmonika megoldás nem a véletlen műve. Közvetlen stílusa, társasági habitusa és bohémos természete sokban és sokszor segítette abban, hogy magát és persze véleményét, sőt sokszor akaratát érvényre tudta juttatni, ezzel nagyon sokat tudott elérni az Intézet érdekében.

Dr. Berényi János