A Szolnoki Szakképzési Centrum nyolc szakképző intézményében érhetőek el a KTI által biztosított szimulátorok, amely korszerű oktatási eszközök 37 oktató és 600 diák képzését segítik. A rendhagyó oktatásban rejlő lehetőségekről Oláh Gábor, a KTI képzési, vizsgáztatási igazgatója és Hicsó György, a centrum kancellárja tartott sajtótájékoztatót.

A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közös GINOP-6.1.9 projektjének célja, hogy a közlekedési ágazatban is kialakuljon egy olyan képzési- és vizsgaközpont, amely szimulációs és egyéb korszerű oktatási eszközökkel, valamint az infrastrukturális háttér megteremtésével biztosítja az ágazati képzési igények kielégítését. A program lehetővé teszi a munkaerőpiac által igényelt rövid idejű szakmai, valamint kompetencia- és készségfejlesztő képzések megvalósítását.

A Szolnoki Szakképzési Centrumba érkezett, összesen tizenegy szimulátor a gépészet, a specializált járműgyártás, a közlekedés és szállítmányozás, valamint az elektrotechnika területén segíti a tudás élménygazdag elsajátítását.

Oláh Gábor képzési, vizsgáztatási igazgató hangsúlyozta a szimulátorokban rejlő lehetőséget, melyek a projekt keretében térítésmentesen kerültek kihelyezésre az iskolákba. Első lépésként az oktatók felkészítése történt meg, akik ezáltal alkalmassá váltak a szimulátorok működtetésére és a tudás átadására. „Országosan ebben a tanévben közel 4000 szakképzésben tanuló diák oktatása történt meg, és több mint negyven településre és iskolába jutottunk el. Szolnokra tizenegy különféle szimulátorral érkeztünk, ezek között vannak járműszimulátorok, többfunkciós nehézgép szimulátorok, munkagép szimulátorok, hegesztő és festő szimulátorok, illetve egy elektronikai készségfejlesztő gyártási folyamat szimulátor, továbbá van két nagyon korszerű hidraulikus és pneumatikos oktatótáblánk is.” – ismertette Oláh Gábor.

Hicsó György, a centrum kancellárja a sajtótájékoztató során elárulta, hogy egy szakértői konferencián volt lehetősége közelebbről is megismerni az eszközöket, s még ottléte során felmerült benne a gondolat, hogy a szimulátorokat Szolnokra is elhozza. A szimulátorok, melyek iránt nagy lelkesedés mutatkozik az intézmények diákjai részéről, egy teljes hónapon át szolgálják a tanulni vágyókat. A diákok szorgalmát a képzés végén egy tanúsítvánnyal is elismerik. A kancellár úr hangsúlyozta: a szimulátorok legnagyobb előnye az élményszerűség és a kockázatmentes tanulás, hiszen az eszközökön gyakorló diákok nem okoznak balesetet, nem szennyezik a környezetet, továbbá a gépeknek nincs anyagigényük. „Ezt a tudást a diákok a későbbiekben tudják majd hasznosítani, amikor a tanult szakmájuk mellett egy olyan szakképesítést vagy újabb szakmát szeretnének elsajátítani, ami ezekkel a gépekkel fog megtörténni. Tehát ha nálunk tanulnak a diákok, és elmennek egy céghez dolgozni, ahol szükség van egy emelőgépkezelői bizonyítványra, akkor az itt megszerzett tapasztalatokkal könnyebben fogják tudni megszerezni azt a jogosítványt.” – fűzte hozzá.

 

 

További hírek

Vizsgadíj változás

2024. február 2.
Aktuális közúti közlekedési szakember képzéséhez, továbbképzéséhez kapcsolódva tájékoztatjuk, hogy a képzését záró, mindenkori érvényes vizsgadíjakat…