Varga István főigazgató megnyitójával vette kezdetét az új KRESZ szakmai egyeztetése az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (KTI) és a Magyar Mobilitási és Autóklub (MMAK).

A célzott szakmai egyeztetések rámutattak arra, hogy a korszerű közlekedési szabályozás kialakítása komplex döntéselőkészítési folyamat. Központi kérdés, hogy miként lehet a szabályozási alapelvek megtartása mellett a normaszöveget a gyakorlatban is hatékonyan alkalmazhatóvá, valamint a közlekedők számára közérthetővé és tanulhatóvá tenni. Az egyeztetések során konszenzus alakult ki abban, hogy az új KRESZ alapelvei, a közlekedésbiztonság erősítése, a különböző közlekedési módok együttélésének szabályozása és a fenntartható mobilitási szempontok integrálása megfelelő irányt jelölnek ki.

Az MMAK szakmai visszajelzése alapján a könnyebb tanulhatóság és oktathatóság érdekében indokolt a normaszöveg további egyszerűsítése, a fogalmi rendszer egységesítése, az egyes rendelkezések gyakorlati értelmezése. Intézetünk a folyamatban kettős szerepet tölt be. Egyrészt feladata a szakmai koordináció és rendszerezés, a workshopokon és egyeztetéseken beérkezett észrevételek feldolgozása, a tematikus bontás és strukturálás, valamint a visszacsatolás a jogalkotási folyamat felé. Emellett elemzési és értékelési funkciót is betölt, elvégzi a javaslatok közlekedésbiztonsági hatásainak vizsgálatát, a nemzetközi gyakorlatokkal való összevetést, illetve a szabályozás alkalmazhatóságának és érthetőségének értékelését.

A modern közlekedési szabályozás egyik alapvető kihívása, hogy a jogszabályi koherencia és a gyakorlati alkalmazhatóság között egyensúlyt teremtsen. A KRESZ megújítása során kiemelt szerepet kap a társadalmi elfogadottság biztosítása. Ebben meghatározó partner a Magyar Mobilitási és Autóklub, amely széles körű gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. 

További hírek

A KTI és az ÉMI együtt folytatja

2026. január 6.
Átalakult a Közlekedéstudományi Intézet, egy új igazgatósággal (Építésügyi Minőségellenőrzési és Műszaki Igazgatóság) bővült, új neve…

„Tisztelt Látogató! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 246/225. (VIII.5.) Kormányrendelet alapján 2026. január 1-jétől az intézet hivatalos elnevezése Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet.”