„A közlekedés és szállítmányozás ágazathoz tartozó KKK-k és PTT-k környezeti fenntarthatósági, zöld készségekre irányuló felülvizsgálatának és környezeti fenntarthatósági elvárásoknak megfelelő tananyagfejlesztés megvalósításának támogatása” elnevezésű projektben jelentős tananyagfejlesztést vállalt a KTI.

A tananyagfejlesztés során a bevont szakértő pedagógusokkal digitális tananyagok kerültek kidolgozásra, részletesen, átgondolt tanulási projekttervekkel.

A tananyagok gyakorlati tesztelésen is átestek, majd a tesztelési eredmények ismeretében köznevelési szakértői vélemény is készült a tananyagokról.

A köznevelési szakértő véleményét alapvetően jellemzi az alábbi két rövid idézet a hosszas kifejtésből és elemzésből:

„Mivel a téma eleve a korszerű környezetvédelmi módszerek tárgyalását célozza, és a tananyagszerkesztésben gyakorló szakmai oktatók vettek részt, ennek a követelménynek a tananyag megfelel. A projekttervek is a naprakész információk beszerzését és alapul vételét követelik meg a tanulóktól, hiszen a valós szakmai élethelyzetekben, munkahelyi megoldásokról született interjúkban a legkorszerűbb módszerekkel is megismerkednek, azokat kutatják, javaslatokat dolgoznak ki.”

„A tananyag egészében és részleteiben is betölti funkcióját, mind a szakmai ismeretek, mind a pedagógiai, módszertani szemponok tekintetében. A résztvevő tanulókat megismerteti a közlekedés érintett területein a környezeti fentarthatóság szempontjaival, a valós problémákkal és a lehetséges megoldási módokkal.”

 

Elemzése és a tesztelési eredmények megismerése alapján a köznevelési szakértő tananyagunkat egyértelműen elfogadásra javasolta.

További hírek

Vizsgadíj változás

2024. február 2.
Aktuális közúti közlekedési szakember képzéséhez, továbbképzéséhez kapcsolódva tájékoztatjuk, hogy a képzését záró, mindenkori érvényes vizsgadíjakat…