A zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpályán rendezték meg szeptember 17-e és 18-a között az első Magyar Drón Világkupa Futamot.

A rendezvényt Prof. dr. Palkovics László, technológiai és ipari miniszter nyitotta meg, aki a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a közel 60 fős mezőnyben az élvonal pilótái vesznek részt. Hozzátette: a kormány szándéka, hogy a jövőben minden évben Magyarországon legyen egy világkupafutam. Kiemelte, Magyarország az elsők között szeretne lenni a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén is. Ezért hozták létre szakmai közösségként tavaly a Magyarországi Drón Koalíciót, amelynek fő feladata a drónstratégia előkészítése. A világkupa-sorozat alapja lehet a köznevelési intézményekben, valamint az agrárszakképzésben és felsőoktatásban kiírásra kerülő versenysorozatnak – jelezte Palkovics László.

Rohács Dániel, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke a helyszínen azt mondta, hogy a koalíció 66 taggal indult, de mostanra már 130-nál is többen vannak. „Az volt a cél, hogy a teljes ökoszisztéma szereplőit összehozzuk, és kollektív alapú megközelítésben alkossuk a stratégiát.” – mondta. Az elnök szerint az iparági elemzések adatai azt mutatják, hogy a három legfontosabb hazai felhasználási terület a mezőgazdasághoz, az infrastruktúra monitoringhoz, és a csomagkiszállításhoz köthetőek.

Bársony Péter, a főszervező, a Magyar Drón- és Multirotoros Egyesület elnöke kérdésünkre közölte: a ZalaZONE Világkupa Futam egyben a Drone Racing Hungary, azaz a magyar bajnokság zárófutama is volt, így két díjátadót is tartottak a verseny végén. A gépekről azt közölte, hogy egy versenydrón – akkumulátor nélkül – körülbelül 250 grammos. Gyorsulásuk nulláról száz kilométer per órára 1,2-1,5 másodperc, és egy átlagos versenypályán sebességük elérheti a 160 kilométer per órát is. A motorokat hatcellás akkumulátorok hajtják, amelyekkel általában 1,5-2 perc a maximális repülési idő. A versenypálya egy 70 méter hosszú és 40 méter széles területen fekszik, amelyen akadályokat helyeztek el. Az első Magyar Drón Világkupa Futamon 57 versenyző regisztrált 11 országból, ebből 31 külföldi, 26 magyar versenyző. Bársony Péter szerint a magyar FPV (first-person view) közösség még kezdeti, tanuló fázisban van, a nemzetközi mezőnyben mégis előkelő helyen tartják számon versenyzőiket: Rontó Roland 33. a világranglistán, Babics Oszkár az 57. helyet foglalja el.

Rontó Roland szerint hobbiként érdemes a versenyszerű drónozásra tekinteni itthon, de a sportág folyamatosan fejlődik, a pilóták is egyre jobbak. Azért érdemes belevágni a versenyzésbe, mert a futamok nagyon izgalmasok, ugyanakkor a sport rendkívül nehéz, hiszen egy gyorsan száguldó apró szerkezettel kell manőverezni egy távirányító és egy szemüvegbe épített kamera segítségével.

A világkupafutamon első helyen Kim MinJae, második helyen Hyeonjin Jang végzett Koreából, harmadik helyezett pedig Bulgáriából Antoni Georgiev lett. A magyar bajnokságot, a Drone Racing Hungaryt Blahunka Máté, „Blahesz” nyerte. A legjobb magyar versenyző Közlekedéstudományi Intézet által, valamint az Edutus Egyetem által felajánlott legjobb 18 év alatti versenyző különdíját Kőkuti Márton „Kutas” nyerte meg. (11. helyen végzett a világkupa futamon.)

A nemzetközi verseny a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, az Edutus Egyetem, a Magyar Drón- és Multirotoros Egyesület, és a Magyarországi Drón Koalíció együttműködésében, a KIFÜ „Programozd a jövőd!” programjának és további szponzorok támogatásával valósult meg. A multirotoros FPV drónsport 2015-ben indult az első kupával, amit az Amerikai Egyesült Államokban rendeztek. Az első nem hivatalosan világversenyt 2016 elején tartották. A drónversenyzésen belül megkülönböztetik a gyorsasági és a freestyle szakágakat, illetve az utóbbi időben már a drónfocit is. Míg a gyorsaságit a Forma-1-hez hasonló körversenyként kell elképzelni, addig a freestyle inkább a műrepüléshez hasonlít. A multirotoros gyorsasági FPV drónversenyzés lényege, hogy egy „pilóta” távirányítóval vezérelt quadkopterrel (négyrotoros forgószárnyú repülőkkel) teljesít egy zászlókkal, kapukkal és egyéb akadályokkal nehezített zárt körpályát a lehető leggyorsabban úgy, hogy a versenyző a „tájékozódáshoz” a gép elejére szerelt kamera képét egy monitorszemüvegben követi.

Idén 10 világkupafutamot rendeznek a világon a drónos szakágban és ebből 8-at tartanak Európában. A hazai versenyen bolgár, koreai, román, horvát, szerb, lengyel, cseh, francia, olasz, szlovák és magyar pilóták versenyeztek.

A verseny támogatói: Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, HungaroControl Zrt., Rotors and Cams Zrt., KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., FPV Garage, Széchenyi István Egyetem, Hotel Famulus Győr, Légtér.hu Kft., Mouldtech Systems Kft.

Szakmai partnereink: Technológiai és Ipari Minisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…