Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium 2022-ben is meghirdette Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához, a Mobilitási Héthez kapcsolódó rajz-, fotó- és kreatív pályázatát „Ecsetes, bringás remekek” címmel.
Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem a kerékpározás területén is. A pályázat célja, hogy a résztvevők az alkotásaikkal felhívják a figyelmet a fenntartható közlekedés fontosságára, valamint a nem motorizált közlekedésre való áttérés előnyeire. A pályázók alkotásaikkal a rendszeres kerékpározás előnyeit mutatták be akár személyes élményeket is felidézve. A pályamunkák között gyakran szerepeltek olyan témák, mint a biztonságos kerékpáros közlekedés, valamint a kerékpározás környezetre és az egészségre gyakorolt hatásainak előnyei.
A pályázatra országosan és a szomszédos országokból pályáztak, hogy megörökítsék az egyik legkedveltebb aktív kikapcsolódási módot. A pályázat keretében több mint 3200 fő és csoport küldte be alkotásait, melyeket a szakmai zsűri külön-külön, életkor és kategória (rajz, fotó, szabadon választott technika) szerint értékelt. Egyéni kategóriában az alsó tagozatos diákok által körülbelül 2100 egyedi alkotás született, mely szerint ők bizonyultak a legalkotóbb korosztálynak. A rajzok, fotók és kreatív alkotások általában nagyon sokszínűek voltak, és sok esetben rendkívül magas színvonalúak. Az alkotások inspirációt nyújtanak másoknak is arra, hogy többet tegyenek a környezetvédelemért és a kerékpározás népszerűsítéséért.
24 fődíjas és 228 különdíjas alkotás, valamint 5 pedagógus munkája kapott elismerést a pályázaton, amelynek lebonyolításában a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. és az Építési és Közlekedési Minisztérium is szerepet vállalt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium felajánlásának köszönhetően fő- és különdíjban részesülnek az alábbi nyertes pályázók.
FŐDÍJASOK
Kerékpár jutalomban részesül:
| Pályázó neve | Korosztály | Pályamű | Intézmény | Település |
| Acsai Márk | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium | Martonvásár |
| Barizs Szabolcs | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Debrecen |
| Diczkó Dorka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló iskola | Eger |
| Forró Jázmin Lea | óvodás | Rajz | Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény – Bácskossuthfalva ( Stara Moravica ) | Stara Moravica, Szerbia |
| Gattyán Luca | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szent János Katolikus Általános Iskola | Dabas-Sári |
| Gordán Máté | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Petőfi Sándor Általános Iskola | Zenta, Szerbia |
| Györfi Noémi | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Kis-Nagy Erzsébet | felnőtt | Rajz | – | – |
| Kollár Andor | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola | Debrecen |
| Molnár Pál Dániel | középiskolás | Rajz | Janiga József Művészeti Alapiskola, Nagymegyer | Veľký Meder, Szlovákia |
| Nagy Levente | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Oláh Gábor | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Palágyi Janka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Pannon Oktatási Központ Gimnázium | Dunaújváros |
| Pántlika Patrik | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola | Kiskunfélegyháza |
| Pinke Kornél | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Alapiskola Perbete | Perbete, Szlovákia |
| Simonkovits Marietta Réka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola | Gyöngyös |
| Szaniszló Róbert | felnőtt | Fotó | – | – |
| Szebedinszky Nelli | óvodás | Rajz | Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola | Szarvas |
| Tarnóczy Boglárka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája | Dorog |
| Tinka Olivér | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola | Várpalota |
| Tóth Emese | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Bajai III. Béla Gimnázium | Baja |
| Tran Pham My Huyen | óvodás | Rajz | Terézvásosi Önkormányzat Mesevilág Óvodája | Budapest |
| Vámos Gellért | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | SZTE Juhész Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola | Szeged |
| Volpach-Bors Szilvia | felnőtt | Fotó | – | – |
KÜLÖNDÍJASOK
Sportszer vásárlási utalványt nyer:
| Pályázó neve | Korosztály | Pályamű | Intézmény | Település |
| Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola – 2.a osztály | általános iskolás | Kreatív | Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola | Budapest |
| Ady Endre Alapiskola 8. c osztály | általános iskolás | Rajz | Ady Endre Alapiskola, Párkány, Szlovákia | Párkány, Szlovákia |
| Baják Zsófia | középiskolás | Rajz | Stredná odborná škola technická – Műszaki Szakközépiskola, Bratislavská cesta 10, Komárno | Komárno, Szlovákia |
| Balázs Bence | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola | Gyöngyös |
| Balogh Borbála Liliána | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Budapest VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola | Budapest |
| Balogh Zsófi | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Bem József Általános Iskola | Kiskőrös |
| Batka Laura Sára | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Müvészeti Iskola | Szeged |
| Borsi Boglárka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Burján Norbert | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúnánás |
| Cunás Dorina | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola | Nyírmeggyes |
| Csóka Szilárd | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI, Általános Iskola , Készségfejlesztő Iskola és Kollégium | Debrecen |
| Dan Csilla Emerencia | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Pátzay Pál Általános Iskola | Kapuvár |
| Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola – Extrém | általános iskolás | Kreatív | Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola | Esztergom |
| Fellner Bálint | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola | Gyöngyös |
| Füleki Richárd | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye | Karcag |
| Guba Melissza | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola | Berettyóújfalu |
| Gyuris Dániel | óvodás | Rajz | Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda | Békéscsaba |
| Hajdú Dorka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Kálvin Téri Református Általános Iskola | Makó |
| Halas Panna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Mohács Térségi Általános Iskola – Széchenyi Iskola | Mohács |
| Harsáczki Flóra | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló iskola | Eger |
| Havan Hédi | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Megyeri Úti Általános Iskola | Budapest |
| Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Nádor Utcai Tagóvoda Tornyai J. Utcai Telephely Micimackó csoport | óvodás | Rajz | Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Nádor Utcai Tagóvoda Tornyai János Utcai Telephely | Hódmezővásárhely |
| Horváth Anna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája | Szeged |
| Horváth Hanna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Makó |
| Ignácz Szófia Nelli | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola | Szászberek |
| Jákob Nóra Lili | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Soltvadkert |
| Juhos Anna | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | XX. Ker. Ady Endre Általános Iskola | Budapest |
| Juhos Zsófi | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | XX. Ker. Ady Endre Általános Iskola | Budapest |
| Kaló Balázs | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Petőfi Sándor Gimnázium | Sárbogárd |
| Kalocsai Nebuló Általános Iskola – Autista csoport | általános iskolás | Kreatív | Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-oktatást Végző Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény | Kalocsa |
| Karácson Zorka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola | Berettyóújfalu |
| Kató Eszter | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Buj |
| Keszthelyi Kata | középiskolás | Rajz | PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Babits Mihály Gimnáziuma | Pécs |
| Érsekcsanádi Bíber János Általános Iskola – Ki borul a végén? | általános iskolás | Kreatív | Érsekcsanádi Bíber János Általános Iskola | Érsekcsanád |
| Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola – Kincsvadászok | általános iskolás | Kreatív | Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola | Esztergom |
| Kis-Benedek Borka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola | Gyöngyös |
| Kiss Család | – | Kreatív | – | – |
| Konrád Anikó | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája | Dorog |
| Kósa Dóra | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Janiga József Művészeti Alapiskola | Veľký Meder, Szlovákia |
| Kovács Liliána | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája | Dorog |
| Kovács Veronika | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Tamási |
| Köteles Anna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | EmArt Képzőművészeti Műhely | Szabadka, Szerbia |
| Kutrucz Maja | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Janiga József Művészeti Alapiskola, Nagymegyer | Veľký Meder, Szlovákia |
| Limpár Sebestyén Farkas | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája | Dorog |
| Lőrincz Bence | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolája | Kazincbarcika |
| Lőrincz Kinga Larina | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolája | Kazincbarcika |
| Ludvig Levente | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | SÁI Kodály Zoltán Tagiskola | Salgótarján |
| Madarasi Gellért | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dr. Béres József Általános Iskola | Budapest |
| Makay Virág | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola | Nyíregyháza |
| Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Logopédiai 4. osztály | általános iskolás | Rajz | Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény | Eger |
| Molnár Dávid | középiskolás | Fotó | Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium | Vásárosnamény |
| Mundi Boglárka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | SPR Művészeti Csoport | Martonvásár |
| Nagy Gerda | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Széchenyi Alapfokú Művészeti Iskola | Szolnok |
| Nagy Levente | középiskolás | Fotó | Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium | Vásárosnamény |
| Nagyberki Manó Tanoda Óvoda Csiga csoport | óvodás | Rajz | Nagyberki Manó Tanoda Óvoda | Nagyberki |
| Nehoda Zília Anna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Eötvös József Általános Iskola | Budapest |
| Nemes Nikolett Jázmin | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szent László Katolikus Általános Iskola | Sárvár |
| Németh Boglárka | középiskolás | Rajz | Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium | Szombathely |
| Prodanov Mia | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Debreceni Hatvani istván Általános Iskola | Debrecen |
| Rácz Johanna Glória | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Rácz Vivien | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Református Óvoda- Perbete Napraforgó csoport | óvodás | Kreatív | Református Óvoda- Perbete | Pribeta, Szlovákia |
| Simay Tünde | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Földes |
| Strausz Zsófia | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény | Nyíregyháza |
| Szabó Zsófia | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Szamossályi Bóbita Óvoda | óvodás | Kreatív | Szamossályi Bóbita Óvoda | Szamossályi |
| Szanyi Anna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola | Nyíregyháza |
| Szarvas Léna | középiskolás | Rajz | Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium | Debrecen |
| Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola – 1. a osztály | általános iskolás | Kreatív | Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola | Szászberek |
| Szűcs-Kota Csenge | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Tóth Flóra | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája | Dorog |
| Tóth Henrietta Márta | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Jókai Mór Általános Iksola | Budapest |
| Török Bianka | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Tamási |
| Debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény – VARÁZS MŰHELY TAI 4. osztály | általános iskolás | Kreatív | Debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola , Készségfejlesztő iskola és Kollégium | Debrecen |
| Vass Loránd | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Vincze Viktória Regina | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Visegrádi Fellegvár Óvoda Nagycsoport | óvodás | Kreatív | Visegrádi Fellegvár Óvoda | Visegrád |
| Vitamini Óvoda Kékszőlő csoport | óvodás | Kreatív | Vitamini Óvoda | Budaörs |
| Zajácz Adrienn Zóra | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola | Nyíregyháza |
| Zsifkovics Zoé | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium | Sárbogárd |
Roller nyereményben részesül:
| Pályázó neve | Korosztály | Pályamű | Intézmény | Település |
| Albert Iringó | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
| Balogh Balázs | óvodás | Rajz | Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda | Budapest |
| Bán Eszter | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
| Beck Noémi | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Földes |
| Bencsik Hanka | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szegedi Gregor József Általános Iskola | Szeged |
| Bereczki Janka | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Szeged |
| Bereczki Marcell | óvodás | Rajz | Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda | Békéscsaba |
| Beregi Adél | óvodás | Rajz | Újkerti Manófalva Óvoda | Debrecen |
| Bodre Dominik | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | EmArt Képzőművészeti Műhely | Szabadka, Szerbia |
| Bolvári Bíborka | óvodás | Rajz | Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje Zöldfa Utcai Tagóvoda | Kalocsa |
| Borsi Noel Gyula | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Bosnyák Márió | óvodás | Rajz | Naša Radost IEI. Szivárvány óvoda Hajdújárás | Hajdújárás |
| Döme Anna Vivien | óvodás | Rajz | Marosvásárhelyi 15-ös Napköziotthon | Marosvásárhely, Románia |
| Engi Adél | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Lifka Sándor Művelődési Egyesület | Hajdújárás |
| Erdődi Liza | óvodás | Rajz | Kertvárosi Óvoda Illyés Gyula Tagóvoda | Pécs |
| Farkas Emma | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Széchenyi Alapfokú Művészeti Iskola | Szolnok |
| Farkas Rikárdó | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola | Nyírmeggyes |
| Francsek Alena | óvodás | Rajz | Óbudai Mókus Tagóvoda | Budapest |
| Goró Panna | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Kertvárosi Általános Iskola Bolyai János Általános Iskolája | Tatabánya |
| Grabarics Sára | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | „AGY Tanoda” Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | Szentendre |
| Guelmino Kristóf | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Petőfi Sándor Általános Iskola | Zenta, Szerbia |
| Haskó Maja | óvodás | Rajz | Naša Radost IEI. Szivárvány óvoda Hajdújárás | Hajdújárás |
| Herédi-Szabó Hanna | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium Móra Ferenc Általános Iskolája | Kiskunfélegyháza |
| Horváth Fanni | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Horváth Lili | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája | Salgótarján |
| Jakab Nimród | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Juhász Dóra | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Szeged |
| Karacs Marcell | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Földes |
| Kis Gerda | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szegedi Gregor József Általános Iskola | Szeged |
| Koncz Liliána | óvodás | Rajz | Vásárosnaményi Játékország Óvodái | Vásárosnamény |
| Kovács Anna | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Kőrös Máté György | óvodás | Rajz | Kőbányai Bóbita Óvoda | Budapest |
| Lancz Luca | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Endrődy János Alapiskola | Muzsla, Szlovákia |
| Magyar Ákos | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Đuro Salaj Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Marjai István Máté | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola | Hajdúböszörmény |
| Markó Flóra Miriam | óvodás | Rajz | Zalaszántói Kópékuckó Óvoda és Mini Bölcsőde | Zalaszántó |
| Méhész Fanni | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Bajai Eötvös József Általános Iskola | Baja |
| Mező Szófia | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | XX. Ker. Ady Endre Általános Iskola | Budapest |
| Mohácsi Leila Napsugár | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola | Berettyóújfalu |
| Novák Hanna | általános iskola, 3-4. osztályos | Fotó | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| Paulenda Flóra Kata | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája | Salgótarján |
| Pércsi Lara | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Földes |
| Pintér Nóra | óvodás | Rajz | Szent Anna Katolikus Óvoda | Kunszentmárton |
| Pozsonyi Dia | óvodás | Rajz | Református Óvoda- Perbete | Pribeta, Szlovákia |
| Puskás Anna | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
| Rácz Dóra | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Rákóczifalvai II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Rákóczifalva |
| Rácz János | óvodás | Rajz | Óbudai Vackor Óvoda Mókus Tagóvoda | Budapest |
| Répási Dóra | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola | Sándorfalva |
| Rózsa Bianka | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Petőfi Sándor Általános Iskola | Zenta, Szerbia |
| Soós Lilla Klára | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Szent Imre Katolikus Általános iskola | Kecskemét |
| Szabó Janka | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola | Hajdúböszörmény |
| Szánthó Alíz | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Szent Gellért Katolikus Iskola | Budapest |
| Szekeres Dzsesszika | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Tordasi Dávid | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szegedi Gregor József Általános Iskola | Szeged |
| Tóvizi Csongor | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szegő Gábor Általános Iskola | Szolnok |
| Ungai Csaba | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
| Uzdi Attila | általános iskola, 3-4. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Vitéz Lilla | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
Könyvvásárlási utalványt nyer:
| Pályázó neve | Korosztály | Pályamű | Intézmény | Település |
| Both Anna | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Janiga József Művészeti Alapiskola, Nagymegyer | Veľký Meder, Szlovákia |
| Cseres Kinga | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Zuglói Munkácsy MIhály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Budapest |
| Dobos Dorina | középiskolás | Rajz | Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium | Szolnok |
| Dudás Rebeka Kata | középiskolás | Rajz | Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium | Balassagyarmat |
| Erdődi Balázs | felnőtt | Fotó | – | – |
| Erőss Lilla | középiskolás | Rajz | PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium | Pécs |
| Földes Noémi | középiskolás | Rajz | Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium | Szolnok |
| Hantos Luca | középiskolás | Rajz | PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium | Pécs |
| Jerszi Gabriella | felnőtt | Fotó | – | – |
| Kiss Imre | felnőtt | Fotó | – | – |
| Kolompár Krisztián | középiskolás | Rajz | Bajai EGYMI | Baja |
| Kovács Blanka Julianna | középiskolás | Rajz | Bp.II.ker. Móricz Zsigmond Gimnázium | Budapest |
| Kőszegi Eszter | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Makó |
| Kujbus család | – | Rajz | – | – |
| Márkes Nóra | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Budapest |
| Megyes Bianka | középiskolás | Rajz | Széchenyi Alapfokú Művészeti Iskola | Szolnok |
| Minda Mirella | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola | Kiskőrös |
| Nagy Eszter | középiskolás | Rajz | Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium | Szolnok |
| Nagy Tamás | felnőtt | Fotó | Lehel Vezér Gimnázium | Jászberény |
| Nandor Richard Kelemen MD | felnőtt | Fotó | – | – |
| Palkovics Ferenc | középiskolás | Rajz | Bajai Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény | Baja |
| Róth Zoltán | középiskolás | Rajz | Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium | Martonvásár |
| Simon Jázmin | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola | Kiskőrös |
| Szalai Violetta | középiskolás | Rajz | Lifka Sándor Művelődési Egyesület | Hajdújárás |
| Szarvas Léna | középiskolás | Kreatív | Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium | Debrecen |
| Székely Sándor | általános iskola, 5-8. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Szimándl Zsolt Richárd | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | SE Pető András Konduktív Gyakorló Általános Iskola | Budapest |
| Takács Bernadett | általános iskola, 5-8. osztályos | Rajz | Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolája | Dorog |
| Vengert Réka | középiskolás | Rajz | Szent László Általános Művelődési Központ | Baja |
| Vidám Biciklisek | általános iskolás | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
Picinke Játék jutalmat kap:
| Pályázó neve | Korosztály | Pályamű | Intézmény | Település |
| Ahmetagić Hana | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Aracsi-Kónya Tamás | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Babály Kamilla | óvodás | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Bajzáth Flóra | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola | Kazincbarcika |
| Balázs Boglárka | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Id. Kovács Gyula Általános Iskola | St. Moravica, Szerbia |
| Baráth Gréta | óvodás | Rajz | Vásárosnaményi Játékország Óvodái | Vásárosnamény |
| Barger Zsófia | óvodás | Rajz | Kazincbarcikai Összevont Óvodák Füzike Tagóvodája | Kazincbarcika |
| Barna Elena | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Petőfi Sándor Általános Iskola | Zenta, Szerbia |
| Baumann Annabella | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Diadal Úti Általános Iskola | Budapest |
| Berger Bence | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola | Kiskőrös |
| Bodó-Gonda Bálint | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Bodolai Eszter | általános iskola, 3-4. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Czakó Dominik | óvodás | Kreatív | Tiszakürti Óvoda Bölcsőde és Konyha | Tiszakürt |
| Csehák Emma | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Jovan Mikić Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Deák Doroti | óvodás | Rajz | Naša Radost IEI. Szivárvány óvoda Hajdújárás | Hajdújárás |
| Firic Noel | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Idős Kövács Gyula Általános Iskola | St. Moravica, Szerbia |
| Fodor Petra | óvodás | Rajz | Naša Radost IEI. Szivárvány óvoda Hajdújárás | Hajdújárás |
| Francsek Adél | óvodás | Rajz | Óbudai Mókus Tagóvoda | Budapest |
| Gulyás Áron | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Id. Kovács Gyula Általános Iskola | St. Moravica, Szerbia |
| Gyarmati Viktória | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola | Sándorfalva |
| Győrffy Zoé | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája | Salgótarján |
| Halász Bejke | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szegedi Gregor József Általános Iskola | Szeged |
| Hegedűs Laura Nina | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Hetesi Ábel | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Kántor Mihály Általános Iskola Révleányvári Telephelye | Révleányvár |
| Jagyugy Mira | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
| Joó Isabell | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szent László Katolikus Általános Iskola | Sárvár |
| Kara Sári | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Implom József Általános Iskola | Gyula |
| Karizs Karola | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Rákóczifalva |
| Katatics Dániel | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Jovan Mikić Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Kovács Bence | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Debreceni Benedek Elek Általános Iskola | Debrecen |
| Kovács Gergely | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola | Hajdúszoboszló |
| Kozma Vince | óvodás | Rajz | Nasa Radost Iskoláskor Előtti Intézmény | Szabadka, Szerbia |
| Kun Emese | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Mezőfalva |
| Makár Levente | óvodás | Rajz | Naša Radost IEI. Szivárvány óvoda Hajdújárás | Hajdújárás |
| Makkos Médea | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Földes |
| Máté Albert | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Đuro Salaj Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Nagy Kunji Márk | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Jovan Jovanovity Zmaj Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Omerovic Erik | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Đuro Salaj Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Palotás Dorián | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Đuro Salaj Általános Iskola | Szabadka, Szerbia |
| Papp Jázmin | óvodás | Rajz | Újkerti Manófalva Óvoda | Debrecen |
| Perjés Botond Csaba | óvodás | Kreatív | Halacska Református Óvoda | Budapest |
| Pintér Dóra | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Koppánymonostori Általános Iskola | Komárom |
| Polgár Vanda | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola | Nagyvázsony |
| Polyák Panna | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola | Berettyóújfalu |
| Rafael Kiara Vanda | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Földes |
| Sági Ella | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Templomdombi Általános Iskola | Szentendre |
| Sándor Janka Lili | általános iskola, 3-4. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Debrecen |
| Somogyi Dorka | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Lifka Sándor Művelődési Egyesület | Hajdújárás |
| Szakácsi Ádám | óvodás | Rajz | Gesztenyevirág Óvoda, Napocska csoport | Hajdúnánás |
| Szrnka Fanni | óvodás | Rajz | Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola | Szarvas |
| Szuna Annabelle | általános iskola, 1-2. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Szuna Emilia | általános iskola, 3-4. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Debrecen |
| Takács Inesz | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | EmArt Képzőművészeti Műhely | Szabadka, Szerbia |
| Tanay Zsófia Anna | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Szegedi Gregor József Általános Iskola | Szeged |
| Tóthalmi Anna | általános iskola, 3-4. osztályos | Rajz | Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola | Kecskemét |
| Török Fanni | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | XX. Ker. Ady Endre Általános Iskola | Budapest |
| Uzdi Dávid | általános iskola, 1-2. osztályos | Kreatív | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Veréb Levente | óvodás | Rajz | Naša Radost IEI. Szivárvány óvoda Hajdújárás | Hajdújárás |
| Wei Zichen | általános iskola, 1-2. osztályos | Rajz | Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola | Budapest |
| Záležák Gréta | óvodás | Rajz | Református Óvoda- Perbete | Pribeta, Szlovákia |
Kiemelkedő pedagógiai munkájáért oklevélben részesül:
| Pályázó neve | Korosztály | Pályamű | Intézmény | Település |
| Bedő Réka | pedagógus | – | Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce-lakótelepi Tagiskolája | Salgótarján |
| Bessenyei Valéria | pedagógus | – | Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | Debrecen |
| Kürti-Koch Noémi | pedagógus | – | Szegedi Gregor József Általános Iskola | Szeged |
| Pestiné Barna Julianna | pedagógus | – | Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola | Gyöngyös |
| Tripolszki Csilla | pedagógus | – | Petőfi Sándor Általános Iskola | Zenta, Szerbia |