2022. október 24-én jelenik meg a Közlekedés és Mobilitás című elektronikus folyóirat első lapszáma, amely felületet biztosít a közlekedési ágazatokhoz és az azokhoz köthető tudományos és technológiai eredmények, hazai sikerek bemutatásához, a szakmai párbeszédhez és a tudásmegosztáshoz.

A kiadványban elismert hazai szakemberek és kutatók reflektálnak magas színvonalú cikkeikkel a közlekedési szakterületek kutatásának időszerű kérdéseire és eredményeire. A megjelenő folyóirat emellett a közlekedéssel és a mobilitással ágazati, valamint multidiszciplináris megközelítésben is foglalkozik, illetve bemutatja a – tágabb értelemben értelmezett – mobilitáshoz köthető területeket. Átfogó, több alágazatra, számos közlekedési módra és több témára kiterjedő, részletkérdéseket tárgyaló cikkeket közöl az aktuális problémákról, megoldásokról, a gazdasági kérdésekről, a társadalmasításról, továbbá a közlekedéspolitikai és szabályozási kérdésekről.

A Közlekedéstudományi Intézet szándéka az általa kibocsátott Közlekedés és Mobilitás című tudományos folyóirattal az, hogy a témák iránt érdeklődők közül többen szerzőként is megtiszteljék majd a szerkesztőséget, amelynek tagjai a hazai szektor meghatá­rozó szakemberei.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…