Fontos mérföldkövéhez érkezett a Közlekedési Képzési- és vizsgacentrum kialakítása elnevezésű projekt. A mai sajtónyilvános ünnepélyes eseményen átadták az elkészült – a képzéseket segítő, vadonatúj szimulációs és robotikai eszközökkel felszerelt – Virtuális tanulási teret a Közlekedéstudományi Intézet 18-as csarnokában. A fejlesztés megvalósítói, a KTI Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint egy Közlekedési képzési- és vizsgacentrum kialakítása. A projekt hazai és uniós társfinanszírozással valósulhat meg.

Az esemény nyitóbeszédében Schváb Zoltán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezetője felhívta a figyelmet jó szakemberképzések, illetve a gyakorlás közben elsajátított tudás, a „learning by doing” jelentőségére.

Oláh Gábor képzési és vizsgáztatási igazgató prezentációjában részletesen bemutatva a projektet elmondta, hogy az újonnan beszerzett „oktatási eszközök nem játékok, de mégis azok”. Ahhoz, hogy élvezni tudjuk a tanulást, meg kell teremteni a szórakoztató oktatóeszközökkel való képességfejlesztés lehetőségét.

A 7 milliárd forintos keretből, – amely vissza nem térítendő hazai és uniós társfinanszírozású támogatás – egy olyan képzési és vizsgaközpont megvalósítása a cél, amely a képzési igényeket piacképes és innovatív szolgáltatások nyújtásával támogatja majd a közlekedési ágazatban. Első lépésként korszerű, szimulációs és egyéb hasznos képzési eszközöket szereztek be, amelyekkel egyszerűbbé és kézzelfoghatóbbá válnak a közlekedést támogató szakemberképzések. Ehhez kapcsolódóan újszerű felnőttképzési programkövetelmény-javaslatok, képzési programok elkészítése és közzététele valósulhat meg a fejlesztés során. A projektben a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakemberei digitális és hagyományos tananyagok, oktatási anyagok készítését vállalták el.

Szintén a fejlesztéshez tartozik a digitális tananyagokhoz szükséges keretrendszerek biztosítása, valamint az ágazati szakmai alapkészség-mérések elvégzése a szakemberek által. A projektben ezen kívül képzési tanácsadás, valamint képzési támogatás nyújtása is elérhető 1 milliárd Ft keretösszegben az ágazati vállalkozások részére, sőt, a szimulációs eszközökhöz kapcsolódó, tantervbe illeszthető képzési programok biztosítása is lehetővé válik a szakképző intézményekben tanulók számára. A piaci igényeknek megfelelő képzési programokat nem csak az intézmények tanulóinak, hanem a felnőttképzők és a szakképző intézmények oktatói számára is nyújtanak.

A projekt egyik legfőbb célkitűzése összesen 12 000 fő képzésének támogatása, ebből legalább 8 000 fő a közlekedési ágazati vállalkozások munkavállalója kell, hogy legyen. A támogatott képzések igényléséről szóló Hirdetmény, valamint a felnőttképzők jelentkezéséről szóló Felhívás már megjelent a projekt honlapján (kkvkportal.hu). A képzések iránti támogatási kérelmet már be is nyújthatják az arra jogosult vállalkozások. A projektben KKV-k és nagyvállalatok is részt vehetnek. A rendelkezésre álló 1 milliárd Ft-ból legalább 400 millió Ft-ot kis- és középvállalkozások támogatására kell fordítani.

A támogatható képzések a vállalkozások igényei alapján kerülnek kialakításra, ami hozzájárul a kínálatvezérelt képzési piac racionalizálásához. Jelenleg 43 féle képzési programból választhatnak a vállalkozások. A képzési lista az igények alapján folyamatosan bővül.

A projektnek köszönhetően már több mint 600 millió Forint értékben kerültek beszerzésre a képzésekhez használható, gyakorlati oktatást támogató, korszerű szimulációs és robotikai eszközök, ezek például targonca szimulátorok, digitális CNC oktatóbázis, fényező, bevonatoló szimulátorok, hegesztő szimulátorok, többfunkciós nehézgép (jármű) szimulátorok, gyártási folyamat szimulátorok, valamint pneumatikus és hidraulikus oktatótáblák és egyéb robotikai eszközök.

Sikerrel zajlottak le a felújítási munkák a KTI székhelyén, a kialakított „Virtuális Tanulási Tér”-ben megkezdődhet a felnőttképzésben és szakképzésben dolgozó oktatók képzése, felkészítése. Közel ötven féle, szakmai, ágazati jogszabály által szabályozott és egyéb készségfejlesztő képzési program kialakítása készült el. 27 féle felnőttképzési programkövetelmény kidolgozásra és engedélyeztetése zajlott le sikeresen.

Lezárult a Vizsgaközpont kialakítása és akkreditációs folyamata. A Vizsgaközpontban az alábbi vizsgákra lehet jelentkezni:

  • Autóbuszos forgalmi tiszt
  • Fedélzeti jegyellenőr
  • Szállítmányozó
  • Kocsirendező
  • Logisztikai technikus (Logisztikai feldolgozó részszakma)
  • Logisztikai technikus (Raktáros részszakma)

Elindult a projekt honlapja (kkvkportal.hu), ahol megjelent a felnőttképzőknek szóló Felhívás és a vállalkozásoknak szóló Hirdetmény. A támogatott képzésekről online információs napot tartottunk, ezt regisztráció nélkül meg lehet nézni a kkvkportal.hu oldalon.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…