Mit tenne most Bear Grylls?
Mostanában – lévén több időm van a megszokottnál – mind többet töprengek azon, hogy mennyire relatív az a világ, amelyben élünk, hogy ami tegnap még fontos volt, az mára mennyire zsugorodott szinte láthatatlan problémává. Ugyanakkor az emberiség most egyetemesen ismét meg- vagy újratanulhat valamit. Hogy mást ne mondjak az alkalmazkodás képességét, amely ugyan mindig is sajátja volt az embernek, az elmúlt évtizedekben azonban – hála a jó szerencsénknek – némiképpen használaton kívül került. Nem vagyok pszichológus, de laikusként úgy vélem, hogy ez nem egyszerű folyamat. Márpedig, ha jól gondolom, ez lehet a mostani világméretű vírusellenes harc alfája és omegája. Ha ugyanis az ember képes (lesz) a korábban megszokott életvitelén változtatni, azaz gyorsan alkalmazkodni a jelen körülményekhez, akkor van esély a fertőzések száma ugrásszerű emelkedésének – ahogy a szakemberek mondják – időbeli „elhúzására”.
De vajon hogyan képes az emberiségnek az a nagyobb, teszem hozzá szerencsésebb élettel megáldott része a rosszhoz való alkalmazkodásra, amely voltaképpen ez idáig gondtalanul élte az életét, elszokott a különböző korlátozásoktól? Nagyszüleink, szüleink kevésbé komfortos korban éltek, a történelem viharai közepette bőven volt alkalmuk próbára tenni alkalmazkodási képességüket. Többségünknek viszont, akiket eddig megkímélt a sors a háborúktól, tragikus természeti csapásoktól, a tudatunk legmélyéről kell most előkaparnunk valamiféle lelki túlélő csomagot, már csak azért is, hogy feltétlenül elfogadjuk azokat a szigorú intézkedéseket, amelyeket ilyen helyzetben joggal hoznak meg az országokat vezető kormányok. (Kíváncsi lennék, miként vélekedik erről a helyzetről most Bear Grylls, a túlélés mestere!) Csak hát persze a dolog rendkívül kényelmetlen. Főként, ha eszünk ágában sincs alkalmazkodni, agyunkat egy másik pályára állítani. Magam sem várok csodát, nem fog egyik napról a másikra végbe menni a tudati változás, mert az agyi idegpályáknak is idő kell. Ha valakinek tegnap még az volt a legnagyobb problémája, hogy lecserélje-e az autóját vagy hogy nyáron tud-e majd yachtot bérelni az Adrián, annak a legsúlyosabb a helyzete. Mert ezekből a rendkívül „komoly” kérdésekből egy villanásnyi idő alatt az lett, hogy ugrott az autócsere, a yachtozásból pedig egy rövid séta lesz a sarki kisközértbe. Ez persze nyilván csak egy eltúlzott példa, ugyanakkor tény, hogy korunk embere, ha nem is ezen az imént vázolt szinten él, mégis sokat veszít, mert azért ő is tervezett autócserét, ő is tervezett nyaralást, ha nem is éppen yachtozást, és persze neki is gondoskodnia kell a gyermekeiről. Mindezzel csak azt akarom jelezni, hogy más-más szinten ugyan, de a legtöbbünknek volt egy viszonylag kiegyensúlyozott, kiszámítható élete, amelybe most a vírus belerondított. És ez az, amit nagyon nehéz feldolgozni. Ráadásul ezúttal nincs okolható bűnös, akire mutogathatnánk. Az emberek értetlenebb fele persze ilyenkor is szeretne felelőst látni, amit aztán – jól látható a nemzetközi sajtóból – leginkább a károk elhárításán dolgozó kormányokban talál meg.
Kiegyensúlyozott, kiszámítható élet, írtam az előbb. Biztos vagyok abban, hogy az alkalmazkodás képességének remélhetőleg mihamarabbi visszatérte után – legalábbis az emlékezetünk hosszáig – minőségi változás jön majd az emberi kapcsolatokban, értékrendekben is.
De hogy a szakmánál is maradjunk, az elmúlt évben sokat cikkeztünk például a különböző elektromos eszközök ellentmondásos megjelenésén a közutakon. Ma pedig – ahogy a mesében – a fele királyságunkat is odaadnánk, ha nyáron minél több hazai és külföldi használná az e-rollert a nevezetességeink környékén, még az sem érdekelne, hogy a járdákon vagy a közutakon tennék ezt. Sokan talán még a tavalyi üzemanyagárakkal is kiegyeznének, ha egyáltalán lenne értelme autózni. A vírusfertőzés által az egyik leginkább érintett gazdasági terület, a légiközlekedés szakemberei pedig tavaly ilyenkor még arra panaszkodtak, hogy világszerte több százezer pilóta hiányzik a rendszerből, amely veszélybe sodorhatja az utazásokat… Szerintem felesleges is ezt a gondolatsort folytatni.
A magam részéről mégis hiszek abban, hogy a fejünkben már érdemes most felkészülni a vírus utáni időkre. Addig is üdvös lenne, ha az emberek a – saját és embertársaik, rokonaik egészségének megőrzése érdekében közzétett – felhívások, rendeletek tartalmát komolyan vennék, vagy legalább a józan eszükre, az életösztönükre hallgatnának.
S.G.
