Modellvállalat szimulációs verseny – 2022/23
A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. a GINOP-6.2.6-20-2020-00001 „Ágazati Képzőközpontok, okos struktúrák és képzőhely alternatívák” kiemelt projekt keretében ismét versenyt szervez „Modellvállalat” címmel.
A verseny célja, hogy a résztvevő technikumi tanulók a munkaerőpiacon képesek legyenek a munkahelyi elvárásoknak könnyebben megfelelni, azokhoz értően alkalmazkodni, továbbá egy saját ötlet/kezdeményezés mentén önállóan vállalkozásba, fejlesztésbe kezdeni; egy adott szakterülethez, termelési/szolgáltatási iparághoz kapcsolódó vállalkozás működtetését megtervezni és ellátni.
A valóságos, életszerű helyzetek feldolgozásán alapuló program célja a szakképzés elméleti ismeretanyagának bővítése, így lehetőséget biztosít az adott ágazatban működő munkahelyek modellezésére, valamint vállalkozások alapvető működésének megismerésére.
„A” Modellvállalat” versenyre a technikumi oktatásban tanuló 9-10-11. évfolyamos diákok 3 fős csapatainak és mentorainak jelentkezését várjuk a konvergencia régiók szakképző intézményeiből (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld). A 2021-2022-es versenyben részt vevő, esetleg helyezést elért csapatokat és tanulókat is várjuk – de kizárólag új vállalkozási koncepcióval, ötlettel jelentkezhetnek.
A versenybe történő belépés feltétele egy valós probléma meghatározása, amelyre megvalósítható megoldási javaslat, vállalkozási koncepció építhető.
A csapatok a részvételi szándékukat a jelen „Felhívás” mellékleteként letölthető „Jelentkezési lap” kitöltésével és a modellvallalat@kti.hu címre beküldésével jelezhetik.
A jelentkezési határidő: 2022. október 28. (péntek) 24:00 óra
Felhívjuk a pályázni szándékozó csapatok figyelmét, hogy a „Jelentkezési lap” dokumentumban szükséges kifejteni az alábbiakat:
- Milyen gondot, problémát vagy kihívást fedeztetek fel a hétköznapjaitokban, amelyről úgy gondoljátok, hogy megoldást tudtok rá adni?
- Mi az a vállalkozói ötlet, szolgáltatás vagy termék, ami szerintetek megoldást adhat az előző pontban leírt kihívásra?
Az Értékelő Testület 2022. novemberi döntése után 40 csapat folytathatja a vetélkedést, és teljesítheti a képzéstámogató modulokat. Ehhez a tanulók a program 2022. november és 2023. április közötti időtartama alatt online tananyagokat sajátítanak el, és a fordulók során a közzétett tartalmakra épülő teszteket töltenek ki, illetve projektmunkákat készítenek el.
A 2023. májusi döntőn a legjobb 10 csapat vesz részt.
A verseny díjazása:
- A kiválasztott 40 csapat 120 tanulója havi nettó 19.000 Ft-os motivációs támogatásban részesül. (2022. november – 2023. április, összesen 6 hónap).
- A döntőbe jutott 10 csapat 30 tanulója egyhavi nettó 19.000 Ft-os motivációs támogatásban részesül a döntőre való felkészülés időszakában. (2023. május, 1 hónap)
- A döntőben legjobb eredményt elért csapatok tagjai egyszeri pénzjutalmat kapnak:
- helyezett csapat: nettó 150.000 Ft / fő
- helyezett csapat: nettó 120.000 Ft / fő
- helyezett csapat: nettó 90.000 Ft / fő
Különdíj (az Értékelő Testület döntése alapján a döntőbe jutott csapatok közül kerülhet kiválasztásra): nettó 90. 000 Ft / fő.