A KTI az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen részt vett a Mobilitás Hétvégén, amelynek idén is az Andrássy út adott otthont. Az Európai Mobilitási Hét célja, hogy a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítse. A rendezvénysorozat egyre népszerűbb Magyarországon: már a 17. alkalommal csatlakozott hazánk ehhez az európai kampányhoz.
Idén az ITM által biztosított területen tudtunk megjelenni a rendezvényen, ahol nemcsak a kicsik, de a felnőttek érzékenyítésére is nagy hangsúlyt fektettünk. KRESZ-teszttel, és kérdőívünkkel azt is próbáltuk felmérni, milyen közlekedési magatartással oldanak meg egy-egy közlekedési szituációt az abban résztvevők. A gyerekeket számos ismeretterjesztő játékkal vártuk, de természetesen most is a legnépszerűbb a KRESZ-pálya volt.
Az értékes és használható nyereményeknek, illetve a gyerekbarát környezetnek hála büszkén mondhatjuk, az egyik legnépszerűbb sátor a miénk volt az Andrássy úton.
A Mobilitás Hetének zárórendezvényére Budapesten szeptember 22-én kerül sor a Bikás Parkban, ahol szintén ott leszünk és nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is szeretettel várjuk.