A közúti közlekedésbiztonság javításának érdekében, a nagy forgalmú gyalogos-átkelőhelyeknél figyelemfelhívó piktogramok kerülnek a járdákra a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet és a VOLÁN Egyesülés közötti konzorciumi megállapodás keretében. A két piktogram (ne használj fülhallgatót, és ne mobilozz a zebrán) arra figyelmezteti a gyalogosokat, hogy ne tompítsák, ne zárják ki érzékszerveiket, amikor közlekednek, hiszen a felelősségteljes és biztonságos közlekedés alapja, hogy a forgalomra figyeljenek. A rendezvénysorozat első állomása Kecskemét volt május 29-én, ezt a tervek szerint további városok helyszínei követik 2025-ben.
A rendezvénysorozat nyitóeseményén Dr. Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere köszöntőbeszédében elmondta, Kecskemét úthálózata a hetvenes évek elején alakult ki, akkor a városnak hetvenezer lakosa volt. Ma a lélekszám százezer fölötti, az elővárosi agglomerációból pedig további húsz-harmincezer ember fordul meg itt napi szinten, az áthaladó forgalommal együtt háromszázezren közlekednek a településen naponta. Mindez természetesen zsúfol utakkal és sok közlekedővel jár, legyen szó járművezetőkről vagy gyalogosokról. Mindezek miatt nagyon fontos minden olyan kezdeményezés, amely a közlekedés biztonságát növeli. Gyakran szó esik a gyalogosok elsőbbségéről, de arról ritkábban, hogy őket milyen felelősség terheli, hol, mikor és hogyan léphetnek az úttestre, hogyan kell meggyőződniük az áthaladás veszélytelenségéről. Fontos, hogy egyszerű üzeneteket tudjunk közvetíteni a gyalogosoknak, és ez a kettő a legfontosabb, hogy ne használjanak mobiltelefont és fülhallgatót, amikor az úttestre lépnek. Reméli, a Nézz körül kampány! minél több gyalogos figyelmét felhívja erre, ezáltal a város közlekedésbiztonsága is jelentősen javulni fog. Megköszönte, hogy Kecskemétre hozták elsőként a rendezvénysorozatot.
A legkisebbek közlekedésbiztonságra neveléséről beszélt dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, a KTI Közlekedésbiztonsági Képzési osztályvezetője, aki elmondta, hogy a kutatóintézet egy másik kampányának, a Lassíts! Értem-érted? aktivitásnak az a célja, hogy gyerekek hívják fel a felnőttek figyelmét arra, hogy a gyalogátkelőhelyek előtt járműveikkel lassítsanak, hogy mindenki biztonságban hazaérjen. A kecskeméti Ferenczy Ida Óvoda Csigabiga tagóvodájának Cica csoportja segítségével a helyszínen szemléltette is, hogyan. Az osztályvezető elmondta, ennél érzékletesebb nincs is, mint amikor egy felnőttnek a gyermeke vagy unokája hívja fel a figyelmét arra, hogy hogyan kell biztonságosan közlekedni, és hogy milyen fontos az, hogy másokra figyeljenek.
Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője azzal kezdte, hogy első hallásra talán felmerül a kérdés, hogyan kapcsolódik a gyalogosok biztonságos közlekedése társaságuk tevékenységéhez, de a kapcsolat egyértelmű. Kecskeméten naponta negyven- ötvenezer ember veszi igénybe a közösségi közlekedést, és ha Nézz körül! kampány figyelemfelhívásának köszönhetően el lehet érni, hogy Kecskeméten belül csak naponta két-három alkalommal jut eszébe egy-egy gyalogosnak, hogy figyeljen, mielőtt lelép az úttestre, és ennek köszönhetően ennyiszer kevesebbszer kell az autóbuszvezetőknek hirtelen fékezést végrehajtaniuk, akkor már biztonságosabbá válik a közlekedés. Kiemelte, bízik abban, hogy a figyelemfelhívó elterjednek Kecskeméten is, és az ország többi pontján is, és ezzel terjed a szemléletváltás és a szemléletformálás is a mindennapokban.
A KTI Közlekedésbiztonsági projektközpontjának vezetője, Fütyü István elmondta, hogy a KTI-nél kiemelt prioritással bír a közlekedés biztonsága. Kiemelt néhány statisztikai adatot, amely szerint a közúti baleseteknek több mint 10 százalékában a gyalogosok is érintettek. Amennyiben az elmúlt ötéves átlagot nézzünk, akkor tízezer gyalogost ért baleset, és ennek több mint 10 százaléka gyermekeket is érintett. A KTI-nél úgy gondolják, hogy a szemléletformálás azért nagyon fontos, hogy mindnyájan odafigyeljünk, főleg a gyermekeinkre, valamint a közlekedés során egymásra, és türelemmel, tudatossággal közlekedjünk.
Tukacs László, a Volán Egyesülés vezérigazgatója zárszavában elmondta, a Volán Egyesülés 1989 óta működő szakmai szervezet. Tagjai az országos közszolgáltató személyszállítási Zrt-k, a helyi közösségi közlekedési vállalatok, magánbuszos cégek, illetve a közösségi közlekedéshez és a buszos közlekedéshez kapcsolódó egyéb szolgáltatók. Nagy örömükre szolgál, hogy a KTI-vel közösen részt tudnak venni abban a közlekedésbiztonsági programsorozatban, amelynek célja a közlekedési kultúra fejlesztése. Kiemelte, a közlekedés olyan tevékenység, amit majdhogynem a születésünktől kezdve végzünk, és bár sokszor azt hisszük, hogy egyedül közlekedünk, ez nem igaz. Még ha úgy is érezzük, hogy egyedül vagyunk, hogy egyedül megyünk, akkor is a döntéseink, illetve az, ahogyan részt veszünk a közlekedésben, hatással van mások életére és mások sorsára is. Ezért nagyon fontos, hogy már a lehető legfiatalabb korban, óvodáskorban elkezdjük a tudatos közlekedésre nevelni a fiatalokat. A modern technológia fejlődése mellett sajnos a tinik és a felnőttek nem nagyon figyelnek gyalogos közlekedés közben. Ha az akció hatására naponta csak 1-2 gyermek figyel oda jobban, esetleg majd a gyerek elmondja a szüleinek, hogy apa körbe kell nézni, akkor már azzal nagyon sokat és nagyon sok mindenkinek segítettünk. Nagyon fontos, hogy mindenkit hazavárnak.
A rendezvény zárásaként a résztvevők a közeli gyalogátkelőhelynél felfestették a figyelemfelhívó piktogramokat.