Az Európai Unió Vasúti Ügynöksége és az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium Vasúti Főosztálya, a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet közreműködésével, közösen szervezte meg a 13. Budapest ERA workshopot.
Az október 16-i online ERA workshopon összesen 24 előadás hangzott el, amelyeken az Európai Unió Vasútügynökségének ügyvezető igazgatója és szakértői, az EU Mobilitási és Közlekedési Főigazgatósága, valamint a különböző európai vasúti szervezeteket képviselő előadók tartottak előadásokat.
A workshop témája „A vasúti biztonság és az interoperabilitás fejlesztése a 4. vasúti csomag révén”. A résztvevőket Veszprémi László, az ÉKM Vasúti Hatósági Főosztályának vezetője köszöntötte.
Az esemény a délelőtti plenáris üléssel kezdődött. A bevezető előadásokban Oana Gherghinescu, az ERA ügyvezető igazgatója arról tartott előadást, hogy milyen előrelépés történt az egységes európai vasúti térség megteremtésében és a proaktív együttműködés érdekében nyitottak a javaslatokra. Iñigo Mendez, az ERA Tervezési és Engedélyezési Osztályának vezetője pedig az ERA hatósági feladatainak eredményeiről számolt be.
A program délután két szekcióban (vasúti átjárhatóság és vasúti biztonság) folytatódott. Az interoperabilitásról szóló ülésen előadás hangzott el arról, hogy milyen kapcsolatot várnak el a felhasználók a peron és a vonat között a balesetek elkerülése érdekében, de szó volt arról is, hogyan használhatók a vasúti ágazatban a drónok, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a vasúti szabályalkotásban. A biztonsági ülésen téma volt, hogyan növelhető a pályamunkások biztonsága, valamint a vasúti és közúti üzemeltetők közötti együttműködés.
A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott egész napos online esemény előadásait 49 ország mintegy 1600 vasúti szakembere követte.
A prezentációk felkerülnek majd az esemény honlapjára.
