Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket és egyetemi, főiskolai tanári címeket adott át Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Posztumusz Baross Gábor-díjat kapott a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2019. július 13-án elhunyt munkatársa, Tóth Árpád, a Tanúsítási Igazgatóság Vasúti Infrastruktúra Iroda irodavezetője, PRM tanúsítási szakértő a közlekedés érdekében végzett kiemelkedően eredményes szakmai tevékenysége elismeréseként.
Kollégánk a KTI-ben 1988-ban kezdte szakmai pályafutását, 2006-ban az „Év kutatója” címet kapta meg az Intézetben, 2011-ben „Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozat” kitüntetésben részesült.

Tóth Árpád
2015 óta a Tanúsítási Igazgatóság meghatározó alakja volt, az országban elsőként foglalkozott a vasúti akadálymentesítés tanúsításával, kidolgozta, megszervezte és irányította a vasúti infrastruktúra és kapcsolódó rendszerelemek megfelelőség-értékelését.
A miniszteri elismerés Tóth Árpád kollégánk értékes szakmai életművének méltó jutalma, alázattal, hozzáértéssel és elkötelezettséggel végzett munkája szakmai tiszteletének megérdemelt megnyilvánulása.
Emlékét megőrizzük.