Hogy a koronavírus-járvány ellenére az élet és a munka sem a Közlekedéstudományi Intézetben, sem a kapcsolódó intézményekben nem állt meg, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a két hír, amelyet most megosztunk munkatársainkkal.

Amint az a – mindenki számára e-mailben megküldött – módosított Szervezeti és Működési Szabályzatból már kiderülhetett, 2020. április 20. napjával megszűnt a Minőségirányítási és Külső Kapcsolati Iroda, amelynek feladatai a jövőben más szervezeti egységekhez kerülnek átcsoportosításra. Az iroda vezetését 2018. októberétől ellátó dr. Heinczinger Mária igazgató asszony – nyugdíjasként – 2020. április 23-án közös megegyezéssel távozott a KTI-től.

Egy legenda távozik tőlünk

Dr. Heinczinger Mária, vagy ahogy KTI-szerte mindenki ismeri, Ria példaértékű pályafutást tudhat maga mögött. Először – közgazdász végzettségét és kiváló idegen nyelvismeretét felhasználva – 2006-ban ismerkedett meg a KTI tevékenységével, amikor hat éven át tudományos igazgatóhelyettesként dolgozott az intézményben. Ezt követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságára került, ahol titkárságvezetőként végezte felelősségteljes munkáját. Ezt követően – 2016. január 1-től ismét a KTI állományába került, ahol előbb stratégiai projektigazgató, majd 2018. októbertől a Minőségbiztosítási és Külső Kapcsolati Iroda igazgatója lett.

Ezúton is megköszönjük dr. Heinczinger Mária igazgató asszony magas szakmai hozzáértéssel végzett, áldozatos munkáját, mellyel elősegítette, hogy a Társaság külső és belső kommunikációs rendszere hatékonyan működjön. Ezzel lehetővé tette, hogy a kollégák mindig a megfelelő időben tájékozódhassanak a szervezet mindennapi életéről, továbbá elősegítette az integrált rendszer folyamatos fejlesztését. Nem kell azonban Riától végképp elköszönnünk, mert a jövőben a GRSP Magyarország színeiben dolgozik majd hazánk közúti közlekedésbiztonságának javításán.

Nagy elismerés munkatársunknak

A Mérnöki Kar dékánja előterjesztésére a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2020. év április hó 27. napi ülésén meghozott határozatával címzetes egyetemi docens kitüntető címet adományozott dr. Szeri Istvánnak, a KTI

tudományos főtanácsosának. A kitüntető cím egyfelől hatalmas elismerés kollégánknak, aki különböző beosztásokban 2015 óta dolgozik a Közlekedéstudományi Intézetben, másfelől pedig köszönet illeti tartalmas tudományos pályafutásáért, amellyel a KTI jó hírét és tekintélyét is öregbítette.

A megannyi kitüntetéssel és elismeréssel – köztük a Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Baross Gábor-díjjal – rendelkező dr. Szeri Istvánnak jó egészséget és további eredményes tudományos munkát kívánunk.

További hírek

A VOLÁN Egyesülés fotópályázata

2023. október 2.
A közösségi közlekedés fotós szemmel” címmel hirdetett fotópályázatot a VOLÁN Egyesülés. Három kategóriában várják  16.…