Immár hagyományosan idén is május 11-én ünnepeljük „A Közlekedési Kultúra Napját”, amelynek alkalmából a KTI Közlekedéstudományi Intézet megjelentette a gyermekeknek szóló „Zebra Zebi kalandjai” című kiadványát. Tóth Viktória meséje egy a budapesti állatkeretből elkóborolt zebráról szól, aki a nagyvárosban gyorsan barátokra talál, miközben azok segítik őt eligazodni a városi forgatagban.
A foglalkoztató, mely a tradicionális mesemondásra építi fel Zebra Zebi történetét, a szituációkhoz kapcsolódóan játékos feladatokat tartalmaz, az egyes kalandok közé beszúrt internetes lehetőségek révén pedig korunk technológiáját is megismerteti a gyerekekkel. Zebi kalandjain keresztül a gyerekek úgy ismerkedhetnek meg a közlekedési lámpákkal, jelzőtáblákkal és szabályokkal, hogy szinte észrevétlenül tanulják meg azok jelentését.
A kiadvány gyermekeknek és szülőknek egyaránt kellemes és hasznos időtöltés lehet, fogadják tehát szeretettel az olvasók! Mert fontos, hogy a gyerekek is mielőbb megtanulják: mindenkit hazavárnak! Még Zebra Zebit is… ​

Zebra_zebi_05_04

További hírek

2022-es elismerések a KTI-ben

2022. december 27.
 A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet 2022-ben kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó munkatársait méltatták és…