KTI Tudományos Konferencia a tudásmegosztás jegyében
A KTI-ben megálmodott tudományos konferencia lehetőséget teremt a KTI munkavállalóinak, hogy megismerjék a Kutatóközpontok, illetve a Tanúsítási Igazgatóságok tudományos tevékenységét, valamint a legfrissebb és legérdekesebb kutatási eredményeket. A december 12-i eseményen a KTI kutatói mellett vendégelőadóként jelen voltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, továbbá a MouldTech Systems Kft. szakemberei.
A prezentált előadások, amelyek betekintést engedtek a jelenleg is futó projektekbe, a közlekedési szakterületek széles skáláját fedték le. Az innovatív, jövőbe mutató megoldások ismertetése mellett a konferencia lehetőséget biztosított a tudásmegosztásra, a kulcskérdések megvitatására és a lehetséges megoldások átbeszélésére is.
A rendezvényt Dr. Gáspár László, a KTI kutató-professzora nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy az immár két éve futó konferenciasorozat életébe új színt hoztak a vendégelőadók, akik idén első alkalommal csatlakoztak a rendezvényhez. Ezután felkérte Dr. habil. Rohács Dánielt, az Intézet tudományos ügyvezető-helyettesét, hogy köszöntse a jelenlévőket.
„Az az öröm ért minket, hogy össze tudtunk ülni és párbeszédet tudtunk kialakítani a különböző igazgatóságok között. Az alapvető célunk pontosan ennek a párbeszédnek az elindítása volt, hogy a jövőbeli szinergiák ki tudjanak alakulni az igazgatóságok és fejlesztési területek között” – fogalmazott.
Ezt követően Dr. Gáspár László felkonferálta az első egyetemi partneri előadót, Kohut Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztési igazgatóját és az Innováció és külgazdaság Európa közepén – avagy mit nyújthat Magyarország a világpiacnak? címet viselő nyitóelőadását.
A konferencia következő előadója Kardos Péter, a MouldTech Systems Kft. fejlesztőmérnöke, a KTI ipari partnerének képviselője volt, aki a Mérődrónok a meteorológia szolgálatában című előadásában a drónok felhasználási területeiről és a meteorológiához hozzáadott értékeiről beszélt.
Bognár Kitti Annamária kutató-elemző, a konferencia harmadik vendégelőadója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaság Elemző Központjából érkezett. Előadásában, mely Az agrárium fenntartható közlekedéspolitikai vonatkozásai címet viselte, a modern eszközök agráriumban való alkalmazásáról, valamint a kapcsolódó logisztikai területekről mesélt.
A szót ezután Dr. Bódi Antal, PhD ITS tanúsítási irodavezető, tudományos munkatárs vette át, aki A jövő közlekedésének energetikai, digitalizációs, kiberbiztonsági, szabványosítási és tanúsítási kihívásai című előadásában igyekezett emberközelivé hozni a témakört. Mint előadásában elhangzott, a digitalizáció eléri a közlekedést is, ezzel egy biztonságosabb közlekedési világot teremtve, ám újabb kihívások elé állítva társadalmunkat.
Rövid szünetet követően az előadások sorát Szabó Ádám szenior kutató folytatta, aki A közlekedés légszennyezésének változása, a károsanyag-kibocsátás csökkentésének szabályozásai című előadásában ismertette az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program intézkedéscsomagot, valamint a Magyarországot érintő súlyos adatokat. A témában Főglein Katalin Anikó szenior kutató tartott még előadást Az országos összesített közúti károsanya-kibocsátás EU által meghatározott, térbeli cellákra bontásának módszere a 2019. évi kibocsátási leltár alapján címmel. Prezentációjában bemutatta az EU céljait, valamint Magyarország ezirányba tett lépéseit.
Ezt követően Ötvös Viktória, a Közlekedésbiztonsági Képzési Osztály osztályvezetője prezentálta a közlekedésbiztonság ismeretének növelése érdekében megalkotott programokat és pályázati lehetőségeket, valamint az országos felmérések eredményeit. Előadásának címe: Közlekedésre való felkészítés jelenlegi helyzete Magyarországon.
A konferencia záró blokkját Dr. Pauer Gábor szenior kutató, tudományos munkatárs nyitotta meg az Önkormányzati kezelésben lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyek biztonsági és szolgáltatási színvonalának növelése című előadásával, amelyben felhívta a figyelmet a kijelölt gyalogátkelőhelyeken történő balesetek számára. Ezt követően bemutatásra került a PECA-projekt, amely felhasználóbarát felület, egy objektív szempontokon alapuló értékelési rendszer.
A következő prezentációban Dr. Munkácsy András kutatóközpont-vezető, tudományos főmunkatárs, Dr. Andrejszki Tamás osztályvezető, tudományos munkatárs, Tordai Dániel junior kutató, tudományos segédmunkatárs, valamint Kövesdi István szenior kutató, tudományos munkatárs ismertette a Danube Cycle Plans együttműködési céllal létrejött projektet. A projekt azzal a céllal született, hogy a régióban jobb szintre hozza a kerékpározást, ám eredménye lett a Nemzeti Kerékpáros Stratégia kidolgozása is. Az előadás címe: A költség-haszon elemzés módszertanának fejlesztése a kerékpározás sajátos hasznainak beépítésével.
A konferencia záróelőadásában Tordai Dániel junior kutató, tudományos segédmunkatárs, Albert Gábor vezető kutató, tudományos főmunkatárs, valamint Dr. Munkácsy András kutatóközpont, vezető, tudományos főmunkatárs kutatási és fejlesztési eredményei kerültek bemutatásra. A Parkolási szokások elemzése drónfelvételekkel és gépi látással című előadásukban a közlekedésmenedzsment kulcselemével, a parkolással és annak drónokkal történő vizsgálatával foglalkoztak.