Elhunyt Prof. dr. habil Holló Péter, a közlekedéstudományok nagy öregje, aki 1971 óta dolgozott a Közlekedéstudományi Intézetben
Búcsúznunk kell attól a megnyugtató érzéstől, hogy bármilyen problémával találkozunk a munkánk során, van valaki, aki biztosan tud adni nekünk olyan szakmailag megalapozott útmutatást, ami átlendít minket a holtponton.
Búcsúznunk kell attól a lehetőségtől, hogy ha egy szakmai kihívásra választ keresünk, akkor van valaki, aki a fél világtól kérdezni tud; attól a felétől, amelyik személyesen, vagy a szakirodalmon keresztül, de ismerte azt, aki kérdez és tisztelte annyira, hogy válaszoljon.
Búcsúznunk kell attól a humortól, ami tapasztalattal és jól fűszerezett, stílusos iróniával kezelte a mindennapok néha feje tetejére állított szabályait. Attól a humortól, ami minden korosztály számára érthető volt.
Búcsúznunk kell a biztos ponttól. A biztos ponttól, ami tudtuk, hogy ott van és igazodhatunk hozzá akkor is, amikor nem láttuk, sőt akkor is, mikor éppen lázadtunk ellene; mert ott volt. Egyszerűen ott volt a helyén. 49 éve.
Prof. dr. habil Holló Pétertől búcsúzunk.
Fájón, nagy űrt érezve szívünkben.
Péter megkerülhetetlen szaktekintély és emberi tekintély a közlekedésbiztonság területén időtálló munkássága révén. A meghatározó nemzetközi szervezetek munkájában a 90-es évek elejétől vett részt, több esetben a hazai képviseletet is ellátva. Jelen volt a hazai, intézményesült és stratégiai keretek között szervezett közlekedésbiztonsági szakterület születésénél és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Program egyik alkotójaként részese volt a szakmai alapok kidolgozásának..
Számos kutatási témát vezetett. Kiemelni nehéz ezek közül bármit, de ha azt tekintjük, hogy egyedülálló módon egyes témákat évtizedeken keresztül művelt, akkor meg kell említeni a „Baleseti veszteségérték” számítást, valamint a „Közlekedésbiztonsági teljesítménymutatók” változásának nyomon követését. Olyan alapjai ezek a szakterületnek, mint matematikában a szorzótábla.
A példaértékű szakmai múltja mellett csak keveseknek engedett betekintést abba a világba, ami megelőzte a tudományos pályáját. Pedig ott hasonló szorgalomról és tehetségről tett tanúbizonyságot. A zene világában kiváló dobos volt. De ahogy tudományos pályája háttérbe szorította a zenélést, hamar abba is hagyta a dobolást, s többé még saját örömére sem játszott. Mint mondta, már nem lenne tökéletes, inkább nem is csinálja. Nem ismert megalkuvást abban, amit csinált. Csak a 100% volt számára elfogadható. Addig csiszolta tudását is, amíg nem volt hozzá fogható.
Szakmai publikációs munkája kimagasló. Fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartotta a mindenkori kutatási eredmények szakcikkbe rendezett eredményeinek közzétételét. Péter nem csak szakmai fórumokon adott elő – megszámlálhatatlan alkalommal –, de egyetemen is oktatott. Rendkívül komolyan vette az oktatást, éveken át autózott heti több alkalommal Budapestről Győrbe, majd vissza, hogy megtarthassa az óráit.
Sokan, rengeteget tanultunk tőle. S most ennek köszönhetően, bár tőle búcsút kell vennünk, mégsem mindentől: mert vannak olyan munkatársak, ismerősök, barátok, családtagok, akikben tovább él munkásságának, jellemének, szellemének egy-egy darabja.
Köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy a közeledben lehettünk; Isten nyugosztaljon, Péter!
Fotó: Iró Zoltán
