Akár a jövő cégvezetői is lehetnek
Különleges „céges” rendezvényen vettek részt azok a középiskolások Székesfehérváron, akik egy rendhagyó tanulmányi verseny döntőjére érkeztek. A több hónapon át tartó fordulókat 34 csapat kezdte el, a 9-10. évfolyamos fiatalok a gépészet, a közlekedés és szállítmányozás, valamint az elektronika és az elektrotechnika területén mérték össze a tudásukat. Ennek során teszteket töltöttek ki, elkészítették és kiegészítették alapkoncepciójukat, és fejlesztették üzleti tervüket.
A verseny kiemelt célja volt, hogy a résztvevő tanulók a munkaerőpiacra kilépve képesek legyenek megfelelni a munkahelyi elvárásoknak és megtanulják, hogyan tudnak önállóan vállalkozást indítani. A valóságos helyzetek feldolgozásán alapuló megmérettetés lehetőséget biztosított működő munkahelyek gyakorlati modellezésére, valamint vállalkozások működésének megismerésére.
Az online fordulók április végén fejeződtek be, tíz csapat kezdte meg a döntőre történő felkészülést, amelynek során a tanulók előadás keretében ismerkedtek meg a „sales pitch” technikával és a prezentáció készítésének alapjaival. A felkészülési időszak további részében coach támogatásával a saját ötletük bemutatásának részleteivel foglalkoztak, elemezték és tökéletesítették a projektmunkájukat.
A kétnapos döntő fordulóra június elején került sor. Az esemény ünnepélyes megnyitóján Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város kiemelt ügyekért és ifjúságért felelős alpolgármestere beszélt a kormány szakképzésfejlesztésben elért eredményeiről és a változásokról. Lőrincz Krisztián, a kiemelt projekt szakmai vezetője előadásában ismertette a verseny koncepcióját, a csapatok online fordulókban elért eredményeit, a pilot program megvalósítása során tapasztalt nehézségeket és a jövőbeli terveket.
A program tematikáját követve a diákok az első nap játékos formában fejleszthették kommunikációs készségüket és oldhatták a versenyszerepléssel járó természetes feszültségüket.
A KTI a GINOP 6.1.9-18 kiemelt projekt korszerű képzési eszközeivel települt ki a verseny helyszínére, a résztvevő kísérő oktatók és a szakképzésben tanuló diákok autóbusz-, nehézgép-, teherautó-, festő és fényező-, toronydaru szimulátorok segítségével ismerkedhettek a különböző szakmák fogásaival.
A rendezvény második napján a csapatok vállalkozási ötleteiket mutatták be, előadásaikat videó- és hanganyaggal színesítették, a bemutatókhoz saját készítésű maketteket használtak, és egységes megjelenésükkel „brandjüket” erősítették. A bemutatott üzleti koncepciókat az Értékelő Testület elemezte, a versenyzőkkel megvitatták a részleteket, majd a testület a bemutató és a kérdésekre adott válaszok alapján hozta meg döntését.
A legjobb eredmény elért csapatok tagjai pedig pénzjutalmat kapnak:
o 1. helyezett csapat: 150.000 Ft/fő
o 2. helyezett csapat: 120.000 Ft/fő
o 3. helyezett csapat: 90.000 Ft/fő
Az egyedi előadásmód is különdíjban részesült, amelynek összege: 90.000 Ft/fő
A 2021/22 –es tanévben megvalósított „Modellvállalat” szimulációs versenyben helyezést elért csapatok:
Csapatnév | Szakképző Intézmény | Csapat tagjai | |
1. helyezett | Veszedelmes 3-as | Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium, Ózd | Mede Csenger Tamás, Németh Rebeka, Varró Fanni |
2. helyezett | Borsodi Trió | Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium, Ózd | Császár-Nagy Csanád Árpád, Nagy Bence, Varga-Seres Zsófia |
3. helyezett | Sötétlovagok | Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum, Keszthely | Fábián Vendel, Horváth Nadin Lilla, Kutasy Kamilla, |
Különdíj | VHG | Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium, Eger | Kelemen Hanna, Kovács Gréta, Zám Vivien |
A szimulációs verseny ünnepélyes zárásán Prof. Dr. Simon Gyula az Óbudai Egyetem egyetemi tanára gratulált az elkészült pályamunkákhoz, és adta át a helyezést elért csapatoknak díjaikat.
A KTI Közlekedéstudományi Intézet, mint az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Konzorciumi partnere a GINOP-6.2.6-20-2020-00001 „Ágazati Képzőközpontok, okos struktúrák és képzőhely alternatívák” projekt keretében hirdette meg a „Modellvállalat” versenyt.
A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., tervei szerint a 2022/23-as tanévben is meghirdeti a „Modellvállalat” versenyt, az idei tapasztalatok alapján.
Gratulálunk minden csapatnak az eredményes munkához!
A verseny előzményeiről itt találhatók részletes információk.
Elindult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny – KTI
Lezárult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny első fordulója
Lezárult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny második fordulója
Lezárult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny harmadik fordulója
Lezárult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny ötödik fordulója
Lezárult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny negyedik fordulója
A „Modellvállalat” verseny 6. fordulójának eredményhirdetése